Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Szombaton 3000 bevándorló érkezett Magyarországra

Országszerte szombaton is több mint háromezer embert fogtak el a rendőrök tiltott határátlépés miatt - közölte a rendőrség vasárnap reggel az MTI-vel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint három ember ellen közokirat-hamisítás, tizenöttel szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Az M1 aktuális csatornán Röszkéről jelentkező tudósítója vasárnap reggel elmondta, hogy csak Csongrád megyében mintegy 2700-an lépték át illegálisan a határt.

Arról is beszámolt, hogy szombaton nem sokkal 22.00 óra után kisebb rendbontás is történt a kerítésnél. Egy nagyjából 100-150 bevándorlóból álló csoport érkezett a kerítéshez. Mivel a gyűjtőpontok és a hangár is túlzsúfolt volt, a rendőrök megpróbálták átmenetileg a kerítésnél feltartóztatni az embereket. Õk viszont nem engedelmeskedtek, ezért a rendőrök jobbnak látták, ha továbbengedik a tömeget. Tettlegességre nem került sor.

Vasárnap reggel a röszkei határnál nyugalom volt, de - mint a tudósító elmondta - mind a gyűjtőpontnál, mind a hangárnál folyamatosak a rendbontások. A rendőrök tájékoztatása szerint ezek egymástól elszigetelt esetek, jellemzően egy-egy hangadó igyekszik maga mellé állítani a tömeget.

A rendőrök készen állnak arra, hogy ezeket a hangadókat kiemeljék a tömegből - mondta a tudósító.

A határ szerb oldaláról, Horgosról bejelentkező tudósító elmondta, hogy az éjszaka is sok, migránsokkal teli busz érkezett Palicsra, ahonnan Horgosra szállították őket. A riporter azt mondta: a bevándorlók "egyre agresszívabbak", az éjszaka forgató tv-stábokat botokkal fenyegetik.

Több helyi lakos házába bementek, az éléskamrájában "falatoztak" - mondta a tudósító.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×