Az államkincstár feljelentésére, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Baptista Szeretetszolgálat állami támogatású házi segítségnyújtás szolgáltatásával kapcsolatban - közölte a pestisrácok.hu. Megkeresésünkre a NAV csupán annyit közölt, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kívánnak információt megosztani a nyilvánossággal.
A portál információi szerint azonban a Magyar Államkincstár minden olyan egyháznál vagy egyházi szervezetnél ellenőrzést tartott a nyáron, amely állami támogatásból lát el szociális feladatokat, de komoly hiányosságokat egyedül a Baptista Szeretetszolgálat házi segítségnyújtó szolgálatánál tártak fel, mivel az ellátottak által igazolt munkavégzés és a dokumentált feladatellátás között nagyságrendileg ötven százalékos eltérés volt; az egyház alapítványa 3,2 milliárd forinttal nem tudott hitelt érdemlően elszámolni - tette hozzá a portál.
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke az InfoRádió kérdésére megerősítette, hogy az államkincstár a hónap elején leállította a házi segítségnyújtás finanszírozását, ám azt cáfolta, hogy ennek hatására 800 embert el kellett volna bocsátaniuk, hisz a szervezet nem is maga alkalmazza ezeket az embereket. A szeretetszolgálat 8 különböző, önálló intézménnyel végezteti a házi segítségnyújtást, amelyet a támogatás felfüggesztése ellenére sem állítottak le - mondta Szenczy Sándor.
"Mi a Magyar Államkincstárnak a döntését méltánytalannak és aránytalannak érezzük, fellebbezünk és hát nagyon reméljük, hogy nagyon hamar kiderül az, hogy azok a vizsgálatok amik meg fognak történni a közeljövőben, azok be fogják bizonyítani azt, hogy ez egy erős túlzás, itt szó sincs milliárdokról, szó sincs csalásról, itt gyanúról van szó, ami gyanút kivizsgálnak és a gyanú után pedig ki fog derülni, hogy mi az igazság."
Az államkincstár - egyébként továbbra sem lezárt - vizsgálata során jelzett szabálytalanságok miatt a szeretetszolgálat is rendkívüli vizsgálatot indított, maga is feljelentést tett és fenntartói biztost jelölt ki - hangsúlyozta Szenczy Sándor.
Hanganyag: Sigmond Árpád





