A menekülthullám miatt összehívta a nemzetbiztonsági kabinet ülését estére a kormányfő - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János a kormánykonferencia után azzal összefüggésben beszélt erről, hogy órákon belül a migránsok újabb nagyobb csoportja várható Szerbiából. A politikus a kormány által rendezett tanácskozás fő témájának a polgári berendezkedés megerősítését nevezte. Elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök áttekintette az elmúlt öt év teljesítményét, zárszavában pedig a 2018-ig a kabinet előtt álló feladatokat vázolta.
Még a héten közzéteszik a jogi határzárra vonatkozó törvényjavaslatot - mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 műsorában. Répássy Róbert szerint elrettentő módon szigorítani kell a Büntető törvénykönyv embercsempészettel kapcsolatos szabályait, de változtatni szükséges a menekültügyi eljárás rendjén is, hogy gyorsabb és hatékonyabb legyen. Tuzson Bence Fidesz-frakciószóvivő pedig arról beszélt, hogy a kormány kérésére kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen a Btk. módosítása lesz a legfőbb kérdés.
Valószínűleg csütörtökön jelölik ki azt a két helyszínt a fővárosban, ahová áthelyezik a budapesti pályaudvarokon kialakított tranzitzónákat - közölte a főpolgármester. Tarlós István az M1-en elmondta: jelenleg három pesti és egy budai helyszín látszik alkalmasnak. A főpolgármester a TV2 reggeli műsorában korábban arról beszélt, hogy kitelepítené a pályaudvarok mellől a tranzitzónákat.
Gyorsított eljárásban, a lehető legrövidebb idő alatt dönt az Európai Bizottság arról a magyar kérésről, hogy Brüsszel nyújtson rendkívüli segítséget Magyarországnak a migrációs válság kezeléséhez. Natasha Bertaud, a testület szóvivője elmondta: Magyarország 2020-ig összesen több mint 85 millió eurót kaphat a menekültüggyel összefüggő költségekre, most az e fölötti segítségről döntenek majd.
Európához méltatlannak tartja a menekültválság miatt kialakult helyzetet a német kancellár. Angela Merkel elfogadhatatlannak nevezte, hogy a válság terheit csupán három-négy uniós tagállam viseli, több tagország pedig nem működik együtt a válság kezelésében. A németországi helyzetről elmondta: nem szabad senkit azzal hitegetni, hogy maradhat akkor is, ha nem éri üldöztetés a hazájában.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 1,35 százalékos szintjén a nemzeti bank Monetáris Tanácsa. A döntés megfelel az előzetes várakozásoknak. Matolcsy György MNB-elnök a legutóbbi kamatdöntő ülés után kijelentette: véget ért az alapkamat-csökkentési ciklus, a jegybank a következő években hosszan tartó, laza monetáris politikára rendezkedik be.
Jelentősen nőtt az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény iránt - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin hozzátette: július óta kétszer annyi támogatási szerződés jött létre, mint tavaly egész évben. A kérelmek 80 százaléka vidéki ingatlanra érkezik, 70 százaléka pedig használt lakás megvételéhez. Évente minimum 12 ezer családnak tudnak így segíteni.
Megjelent három új kutatás-fejlesztési pályázati kiírás a kormány hivatalos pályázati oldalán. A Széchenyi 2020 programban kiírt pályázatok együttes keretösszege 71 milliárd forint. A vállalatok kutatás-fejlesztés-innováció területen összesen 50 milliárd forintra pályázhatnak. A kutatási infrastruktúra megerősítésére 20 milliárd forintot osztanak szét, az iparjog című pályázatra 1 milliárd forint jut.
Befejeződött a Quaestor Értékpapír Zrt. vagyonfelmérési vizsgálata. A felszámoló tájékoztatása szerint a nem valós kötvények kivételével az ügyfelek értékpapírjai rendelkezésre állnak, kiadhatók. A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. közölte: felmérték az ügyfelek pénzeszközeit is, így meghatározható a ténylegesen kiadható összes pénzeszköz nagysága.
Ha ilyen kutyája van, most hívhatja a rendőrséget





