Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Vasútállomások és megállóhelyek újulhatnak meg 2015-17 között

Két év alatt több mint 4,3 milliárd forintból mintegy húsz vasútállomás, illetve megállóhely - köztük Esztergom-Kertváros, Gyula, Karcag, Kisújszállás, Püspökladány - újulhat meg - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.

A beruházás része az idegenforgalmi szempontból kiemelten fontos állomásokat és megállóhelyeket érintő felújítás-sorozatnak, amelyet a MÁV részben saját forrásból, részben Európai Uniós forrásokból, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel és önkormányzatokkal együttműködve, pályázati pénzekből valósít meg.

Rövidtávon a fővárosban körvasúti megállóhelyek létesítése is szerepel a tervek között. Az első ütemben négy új megállóhely: Pestújhely, Újpalota, Rákosfalva és Közvágóhíd épül meg, míg Ferencváros állomáson új peron készül.

Az új beruházások révén a megyei jogú városok és kiemelt vasúti csomópontok olyan utasforgalmi centrumokat képeznek majd, amelyek integrálják a különböző közlekedési ágakat.

A vasúttársaság azon épületeit, amelyeket a jövőben nem tud hasznosítani részben költségcsökkentés érdekében elbontja, visszafejleszti. A több száz, üzemi célokra nem hasznosítható építmény bontására a MÁV jelenlegi üzleti terve évi 300-350 millió forintot különített el.

A MÁV beszámolt arról is, hogy 2010-2014 között a vasúttársaság 841 millió forintot fordított saját forrásból állomások és megállóhelyek felújítására.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pedig korábban azt közölte, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban ezermilliárd forint jut a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×