Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Tavasszal már a Budai Várban lehet Orbán Viktor irodája - hetilapszemle

Jövő tavasszal már a Budai Várban lehet Orbán Viktor miniszterelnöki irodája. Csaba László közgazdász szerint azok az eurót használó uniós országok vannak bajban, amelyek kezdettől mellékönyvelnek, és nem hajlandóak semmiféle változtatást véghezvinni.

A Figyelő miniszterelnökségi forrásból úgy értesült, hogy minisztériumok helyett állami intézmények, országos hatáskörű szervek költözhetnek vidékre jövő évtől. A lap szerint Orbán Viktor kormányfő a 2016. március 15-ét már a karmelita kolostorban kialakított irodájában ünnepelheti a Budai Várban. A rekonstrukcióra és a mellette építendő új irodaszárnyra jövő év végéig 7,9 milliárd forintot szánnak. A Figyelő emlékeztet a kormányzat korábbi bejelentéseire a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra vagy a Földművelésügyi Minisztérium Debrecenbe költöztetéséről, azonban egyelőre ezek most nincsenek napirenden.

A Heti Válasznak nyilatkozó Csaba László szerint Brüsszel túlzott elvárásainak foglya lett. Ennyiben felelős a görög válság elményüléséért. A közgazdász ugyanakkor élesen bírálja a görögöket áldozatként beállító elemzőket, és helyesli a németek szigorát. Mint fogalmazott: nehezen védhető az a felvetés, hogy az euró rendszerével volnának a gondok, hiszen akkor a hellénekhez képest feleannyira fejlett Lettország sem tudna megfelelni a közös valuta használati feltételeinek. A Közép-Európai Egyetem professzora azt mondta: azok az országok vannak bajban, amelyek kezdettől mellékönyvelnek, és nem hajlandóak semmiféle változtatást véghezvinni. A magyar Olimpia rendezéséről Csaba László közölte: a lehetőségek túlbecsülésének, a valóságtól való elrugaszkodásnak érzi.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×