Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Idén is elindul a Budapestet száz szóban bemutató projekt

A tavalyi sikeres projekt folytatásaként idén is megszervezi a Budapestet száz szóban bemutató akciót a Mindspace nonprofit szervezet. Azoknak az írásait várják, akik szívesen megfogalmaznák a fővárossal kapcsolatos érzéseiket, élményeiket, benyomásaikat egy közösségi akció keretében.

A pályázatra, amelyet egy chilei kezdeményezés mintájára hirdettek meg, maximum száz szóból álló írásokkal lehet jelentkezni az ország egész területéről vagy akár a határon túlról is - mondta el Kobrizsa Ádám, a Mindspace alapítója a kezdeményezést bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Kiemelte, hogy a tavaly elindított akció sikerén felbuzdulva hirdették meg idén újra a pályázatot, hiszen 2014-ben több mint 700 írás érkezett a felhívásra. A legjobb 12 alkotás jutalomban részesül, valamint kiállítják őket a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében októberben a Bálna Budapestben.

Szeptember 1-jéig várják a kész munkákat, amelyeket a Winkler Nóra újságíró, Nagy Dániel színművész és Szőllőssy Balázs, a Fiatal Írók Szövetségének tagja alkotta zsűri bírál el.

A tematikus megkötés nélküli történetek legjobbjaihoz kortárs művészek készítenek illusztrációkat, a legjobb száz munkát pedig kötetbe foglalják - tette hozzá a szervező.

Kobrizsa Ádám arról is beszélt, hogy a felhíváshoz idén két közösségi játék is kapcsolódik, mindkettő célja, hogy erősítse a város és annak lakói közötti kapcsolatot. Ezek tapasztalatairól konferenciát is rendeznek majd októberben, a Cafe Budapest keretében.

A művészeti seregszemle immár 24. éve vállal jelentős szerepet a kortárs művészetek képviseletében és a szervezők fontosnak tartják, hogy a fesztivál ideje alatt a különböző művészeti ágak legújabb bemutatói, kiállításai és produktumai mellett olyan kezdeményezéseknek is lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra, amilyen a 100 szóban Budapest projekt is - emelte ki Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője.

Hozzátette: a fesztivál több mint 40 helyszínen, csaknem 180 komoly- és könnyűzenei programmal, valamint dzsessz-, tánc-, világzenei, opera-, színházi és újcirkuszi, képzőművészeti és irodalmi programokkal várja a látogatókat ősszel a Müpa, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, valamint a Magyar Turizmus Zrt. szervezésében a Müpában, a Zeneakadémián, a Budapest Music Centerben, a Trafóban, a Millenáris parkban, a Bálnában és a Várkert Bazárban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×