Szeptemberben módosul az élelmiszerlánc-felügyeleti díjról szóló rendelet, jelenleg egyeztetés zajlik az adókulcsok mértékéről a közteher beszedését nemrégiben megtiltó Európai Bizottsággal - értesült a Napi Gazdaság. Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika összehangolásáért felelős miniszteri biztos azt mondta, amennyiben nem sikerül megegyezni Brüsszellel, újabb jogi eszközökkel igyekeznek arányosabb közteherviselésre kényszeríteni a nagyvállalatokat.
A Magyar Nemzet arról közöl cikket, hogy míg a pedagógusi pálya alsóbb szintjein a portfólió és az óralátogatások alapján minősítik a tanárokat, a legmagasabb fizetési fokozatok eléréséhez külön pályázatot, azon belül pedig részletes mester-, illetve kutatóprogramot is kell készíteni. Jól járnak viszont azok a tanárok, akik a köznevelési hídprogramokban dolgoznak: az anyagban rögzítették ugyanis, hogy a leszakadó gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó pedagógusok programpótlékot kaphatnak a fenntartótól. A diákok sikeres felvételi vizsgáitól függően havonta mintegy 34-37 ezres pluszpénzt kaphatnak a tanárok.
A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy az olimpiai szálláshelyek felét-harmadát értékesítenék a nyári játékok után. A lap birtokába került utóhasznosítási tervekben arról lehet olvasni, hogy négyzetméterenként félmillió forintért - az átlagos budapesti lakásárak kétszereséért - építenének magas minőségű, körülkerített falvakat, lakóparkokat Budapesten.
Az Indexen arról lehet olvasni, hogy enni és mosdóba sem mehetnek el a közmunkások. A portál kiemeli, hogy az önkormányzattól függ az, mennyit és mit dolgozhatnak és mennyi segélyt kaphatnak, a közmunkások munkakörülményei is rosszabbak minden más munkásnál Magyarországon - mondta Bálint Mónika, a Közmunkás Mozgalom a Jövőért nevű csoport szervezője. Hozzátette: hanyag munkavégzésre hivatkozva gyakran elbocsátanak munkásokat, panaszt tenni nem pedig tudnak.
A Napi Gazdaság arról ír, hogy több olyan kormányzati intézkedés is született az utóbbi hónapokban, amelyek szeptemberi életbelépése jelentősen könnyít a szülők terhein, legyen gyermekük bölcsődés, óvodás vagy általános iskolás. Többek között ingyenessé válik az étkeztetés, az iskolákban pedig bővül a térítésmentes tankönyvellátásra jogosultak köre.
Újabb egészségügyi intézményt marasztalt el Székely László ombudsman - olvasható a A Magyar Nemzetben. A szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint az ellenőrök borzalmas körülményekkel szembesültek a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján. A februári látogatás idején az egyik mosdóból például ömlött a szennyvíz, amit törülközőkkel próbáltak felfogni a kórtermeknél, a mennyezet több helyen is beázott, ráadásul többeket anélkül gyógyszereztek, hogy tudatták volna velük, mit és miért adnak nekik.
A Népszabadság úgy tudja, hogy egy országos szociális szövetkezet 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól 2600 hátrányos helyzetű állástalan foglalkoztatására. De pár héttel azután, hogy a munkaszerződéseket aláírták, a szövetkezet illetékesei felszívódtak, munkavégzés nincs, az emberek nem kapták meg a fizetésüket, és nem tudják elérni a munkaadót.
Az Index arról közöl összeállítást, hogy Adam Hansen a 2011-es Vuelta a Espanával indított, és azóta egyetlen Giro d'Italiáról, Tour de France-ról és Vueltáról sem hiányzott. Az ausztrál kerékpáros nemcsak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Tour de France egyik legnehezebb emelkedőjén, az Alpe d'Huezen, verseny közben rendszeresen iszik egy sört, hanem azzal is, hogy egymás után tizenkét háromhetes körversenyt teljesített. Az idei rekordot beállító Touron egy esés közben kificamodott a válla, de azt mondta, a csúcsért megérte fájdalmat enni reggelire.
A Napi.hu a kormány költségvetési tartalékáról ír. A portál kiemeli, hogy a déli határzár megépítésére már korábban elkülönített 6,5 milliárd mellett további 22,2 milliárd forintot költ el a költségvetési tartalékárból, amely egész évre 100 milliárdot tartalmaz. A kabinet ebből a keretösszegből májusig már felhasznált 40 milliárdot.
A Pénzcentrum az élelmiszer-imitátumokról készített összeállítást. A portál hangsúlyozza, hogy egyre többen fogyasztanak ilyen termékeket, a többi között frissfölt, reggeli italt, vagy épp a kenyeret helyettesítő pék kedvencét. Ezek nagyon hasonlítanak a tejre, a tejfölre, vagy a kenyérre, a gyakorlatban mégsem azok, mert az élelmiszerek természetes összetevőit más alkotóelemmel helyettesítik, viszont olcsóbbak, mint a klasszikus élelmiszerek.
A Portfolión arról lehet olvasni, hogy az elmúlt hetekben ismét a lejtőre került az olaj árfolyama. Szakértők szerint az olaj árának esésére a bőséges kínálati és a gyenge kereslet oldali tényezők egyaránt hatással voltak, egyes becslések szerint a jelenlegi túlkínálat napi szinten 2,6 millió hordó. Nemcsak az utóbbi hetek sikerültek gyengén, de a kilátásokkal kapcsolatban is egyre pesszimistábbak a befektetők.
Hanganyag: Szabó Gergõ





