Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban szerdán

A Nándorfehérvári diadal emléknapjának programjai miatt szerdán forgalomkorlátozásokra kell számítani a Lánchídon és környékén, valamint a Budai Várba felvezető Hunyadi János úton - közölte a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal hétfőn az MTI-vel.

A Nándorfehérvárt (a mai Belgrádot) védő keresztény magyar seregek 1456. július 22-én több mint kéthetes csata után győztek II. Mehmed török szultán hadai felett, megállítva ezzel 70 évre a törökök további európai terjeszkedését és Magyarország meghódítására irányuló próbálkozását. Ehhez mérhető győzelmet addig soha nem aratott keresztény sereg a szultáni haderő felett.

Az emléknap megünnepléséről szóló 2011-es országgyűlési határozati javaslatban az olvasható: "Ez a nap nem csupán a nemzetnek, hanem a keresztény Európának és a mai keresztény világ összességének az emléknapja. Ez a nap a hazafiságnak, önfeláldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogásnak és a kereszténységnek máig élő példaképe."

A HM NRH közleménye szerint az emléknap központi programsorozata szerdán délelőtt dunai díszsortűzzel veszi kezdetét a Duna fővárosi szakaszán, a Lánchíd és a Parlament közötti részen. Fél tizenegy után ünnepi díszmenet indul az Akadémia kikötőtől a Széchenyi István tér - Lánchíd - Clark Ádám tér - Hunyadi János út útvonalon a Hunyadi János szoborhoz, ahol 11 órakor kezdődik az ünnepi koszorúzás, majd a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartandó emlékműsor zárja a rendezvényt.

A rendezvény miatti forgalomkorlátozás a személygépjárművek mellett érinti a Lánchídon áthaladó buszközlekedést, valamint a hajójáratokat is.

Mint kifejtették: szerdán 10.20 és 10.50 között lezárják a Széchenyi István tér - Lánchíd - Clark Ádám tér útvonalat a járműforgalom elől. A budai Várba felvezető Hunyadi János utat 9.50 és 11.50 között zárják le.

A D11-es és D12-es hajók a 10.15 és 10.35 között az aktuális kikötőjükben várakoznak, és a zárlat feloldása után folytatják menetrend szerinti útjukat.

Míg a pesti oldalról közlekedő 16-os autóbuszok 9.50 és 10.20, valamint 10.50 és 11.50 között menetrendjük szerint áthaladnak a Lánchídon, majd a Hunyadi utat elkerülve az Alagút - Alagút utca - Attila út - Mikó utca - Tábor utca - Palota út - Dísz tér útvonalon közlekednek a Széll Kálmán tér felé.

A Lánchíd lezárása idején viszont valamennyi 16-os autóbusz az Erzsébet hídon át közlekedik: a Deák Ferenc tér irányába a Krisztina körút - Erzsébet híd - Széchenyi István tér, míg a Széll Kálmán tér irányába a Deák Ferenc tér - Kossuth Lajos utca - Erzsébet híd - Attila út - Dísz tér útvonalon. A Lánchíd lezárása alatt a 105-ös autóbuszok is az Erzsébet hídon át közlekednek, a Gyöngyösi utca irányába a Krisztina körút - Erzsébet híd - Széchenyi István tér, az Apor Vilmos tér irányában pedig a Deák Ferenc tér - Kossuth Lajos utca - Erzsébet híd - Döbrentei tér - Alagút utca útvonalon. A 17-es és 86-os autóbuszok a Clark Ádám téren, illetve az Alagút utca előtt megvárják a menet elhaladását, majd menetrend szerinti útvonalon haladnak tovább.

Bővebb információ elérhetők: a Budapesti Közlekedési Központ (www.bkk.hu) honlapján. Az emléknap részletes programja, további információ a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal honlapján, a www.nrh.kormany.hu, valamint a www.nandorfehervaridiadal.kormany.hu weboldalon található - írta közleményében a HM NRH.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×