Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Folytatódik a Fidesz kongresszusa - 25 éve történt

1989. október 14. szombat: A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer működtetése nem veszélyezteti sem Magyarország, sem Csehszlovákia ökológiai biztonságát. A jelenleg Varsóban tartózkodó 700 NDK menekült megkapja az NSZK-ba utazáshoz szükséges dokumentumokat.

A Fidesz általános politikai helyzetének megtárgyalásával, valamint a beszámolók feletti vitával folytatta munkáját a Fiatal Demokraták Szövetségének II. kongresszusa. Németh Zsoltnak az volt a véleménye, hogy a Fidesz szervezeti értelemben legyen pártszerű, tartalmában viszont ezt határozottan utasítsa el. Kijelentette: a jövőben populistább, radikálisabb elvet kell megvalósítaniuk. Orbán Viktor előző nap beszámolt a Fidesznek az Ellenzéki Kerekasztalban való részvételéről. Ehhez többen is hozzászóltak. Somogyi Gábor véleménye szerint a Fidesz elhárította magától a felelősséget azzal, hogy a megállapodást nem írta alá, de nem is vétózta meg. Hegedűs Lóránt szerint élni kellett volna a vétójoggal. Emellett azt hangoztatta, hogy a választási törvénytervezetet antidemokratikus módon készítették el, mivel irreálisan sok szavazat szükséges egy-egy képviselő jelöléséhez, ami önmagában diszkriminálja a kisebb szervezeteket. Kövér László válaszában úgy vélekedett: a jelenlegi helyzetben egyetlen szervezet sem vállalhatja a vétóval járó felelősséget, a megállapodás megbénítását. A választójogi törvényről pedig az volt a véleménye: még azon az áron is, hogy a Fidesz annak elfogadásával esetleg magát zárja ki, fontos, hogy a parlament ne legyen minipártok és önjelölt pártok gyűjtőhelye. Ezek után hosszas vita alakult ki a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatban. Ennek lezárását - az MTI megfogalmazása szerint - végül Orbán Viktor lényegre törő javaslatai segítették. Orbán egyebek mellett hangoztatta: nem tartják szükségesnek a köztársasági elnök megválasztását a parlamenti választások előtt. Emellett további támogatásáról biztosította a népszavazás kiírására indított aláírásgyűjtő akciót. A javaslatokat a kongresszus ezután egyhangúlag megszavazta. A tanácskozás szekcióüléseken folytatódott egyebek mellett a Fidesz gazdasági programjának kialakításáról.

A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer működtetése nem veszélyezteti sem Magyarország, sem Csehszlovákia ökológiai biztonságát. Ezt Vladimir Lokvenc, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének csehszlovák kormánybiztosa jelentette ki. A politikus hozzátette: Prágának már kész terve van arra, hogy saját területén alakítsa ki a Duna-medret.

A jelenleg Varsóban tartózkodó 700 NDK menekült megkapja az NSZK-ba utazáshoz szükséges dokumentumokat. Erről Harry Ott, az NDK külügyminiszter-helyettese állapodott meg Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszterrel.


További érdekességek a rendszerváltó időkről a facebook.com/kozossiker oldalon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Mi lett volna ha... a történelemben – másképp is alakulhatott volna a magyar vagy a német nép sorsa

Németországban nemrég új kiállítás nyílt, amely bemutatja, hogy a kulcspillanatokban milyen alternatív lehetőségek voltak egy-egy fontos, az ország jövőjét döntően befolyásoló döntésnél. Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar történelemből nagyon nehéz kiemelni ilyen időpontokat, mert nem igazán van társadalmi konszenzus arról, kinek mi fáj, ugyanis szerinte a megosztottság a történelemszemléletünkben is jelen van.

Figyelmeztetés: a luxusigények felfalják – veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×