Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Forgalmi változások Budapesten a március 15-ei ünnepi rendezvények miatt

Idén is módosított útvonalon közlekedik a nemzeti ünnepen számos tömegközlekedési járat, több belvárosi főútvonalat is lezárnak. Nem lehet majd autóval közlekedni többek között a Budai Vár területén, a Múzeum körúton, az Attila út egy szakaszán, a József Attila utcán, a Szabad sajtó úton, a Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Döbrentei tér útszakaszon, valamint a Bajcsy-Zsilinszky úton.

Most is arra kérik mind az autósokat, mind a tömegközlekedőket, hogy az egész nap tartó rendezvények helyszínére való eljutásban a kötött pályás közösségi közlekedési járatokat - elsősorban a metrót - részesítsék előnyben az egyéni autós közlekedés helyett.

Az alábbiakban olvashatóak a március 15-ei tervezett közúti forgalomkorlátozások, valamint a közösségi közlekedési járatok előrelátható útvonal-módosításai. A közúti lezárásokról, forgalomkorlátozásokról a rendőrség dönt, ezért a járatok terelésével kapcsolatban a változtatás jogát a BKK fenntartja.

Mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok közlekedéséről a folyamatosan frissülő, naprakész közlekedési információkat nyújtó BKK Info oldalon - írja a BKK honlapja.

2014. március 15-én (szombaton) lezárják a közúti forgalom elől

egész nap a Budai Vár teljes területét;
5:00 és 15:00 között a Múzeum körutat;
5:00 és 24:00 között az Attila utat a Szarvas tér és az Attila köz között;
5:30 és 13:00, majd 20:00 és 22:30 között a József Attila utcát,
6:00 és 20:00 között a Szabad sajtó utat, valamint a Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Döbrentei tér útszakaszt;
10:00 és 12:00 között a XV. kerületi Széchenyi teret;
11:30 és 12:30 között szakaszosan a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca-Március 15. tér-Petőfi tér-Jane Haining rakpart-Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Hunyadi János utca útvonalat
13:00 és 20:00 között a Bajcsy-Zsilinszky utat.

Változások a tömegközlekedési járatok közlekedésében

2-es villamos és 2V pótlóbusz

A 2-es villamos 11:00 és 14:00 között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Boráros tér között közlekedik.

A 2V villamospótló autóbusz az első járatindulástól 10:00-ig nem jár, 10:00 után azonban egész nap menetrend szerint teljes útvonalán, a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) és a Nyugati pályaudvar M között közlekedik.

5-ös autóbusz

Az 5-ös busz az első járatindulástól 6:00-ig, majd 20:00-tól az utolsó indulásig a Döbrentei tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Alagút-Alagút utca-Attila út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállót. A módosított útvonalon a buszra a 86-os járat Ybl Miklós tér, majd a 16-os és a 105-ös busz Clark Ádám tér megállójában lehet felszállni.

Az 5-ös busz 6:00-tól várhatóan 20:00-ig az Erzsébet híd-Kossuth Lajos utcai tengely lezárása miatt két szakaszra osztva közlekedik

a Pasaréti tér és a Széll Kálmán tér M között,
Rákospalota, Kossuth utca és a Keleti pályaudvar M között.

7-es, 7A, 7E, 107E autóbusz

A 7-es buszcsalád járatai 6:00 és 15:00 között a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca útvonal lezárása miatt mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

A pesti végállomások irányába a Szabadság híd-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Üllői út-József körút-Rákóczi út módosított útvonalon haladnak a buszok, ezért kimaradnak a Rudas gyógyfürdő és a Blaha Lujza tér M közötti megállók. A módosított útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szent Gellért tér (a gyorsjáratokra is): a 7-es busz megállójában,
Fővám tér: a 15-ös busz megállójában,
Kálvin tér (a gyorsjáratokra is): a 9-es busz megállójában,
Corvin-negyed (a gyorsjáratokra is): a 923-as busz megállójában,
Harminckettesek tere: a 923-as busz megállójában,
Rákóczi tér: a 923-as busz megállójában,
Népszínház utca (a gyorsjáratokra is): a 923-as busz megállójában.
A budai végállomások irányába a József körút-Üllői út-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért tér módosított útvonalon haladnak a buszok, ezért kimaradnak a Blaha Lujza tér M és a Rudas gyógyfürdő közötti megállók. A módosított útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Blaha Lujza tér M (a gyorsjáratokra is): a 923-as busz megállójában,
Rákóczi tér: a 923-as busz megállójában,
Harminckettesek tere: a 923-as busz megállójában,
Kálvin tér M (a gyorsjáratokra is): a villamosperon mellett,
Fővám tér: a villamosperon mellett,
Szent Gellér tér (a gyorsjáratokra is): a 7-es busz megállójában.

A 7-es buszcsalád járatai 15:00 és 20:00 között a Szabad sajtó út zárása miatt módosított útvonalon közlekednek.

A pesti végállomások irányába a Szabadság híd-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Múzeum körút-Astoria-Rákóczi út módosított útvonalon haladnak a buszok, ezért kimarad a Rudas gyógyfürdő és a Ferenciek tere M megálló. A módosított útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szent Gellért tér (a gyorsjáratokra is): a 7-es busz megállójában,
Fővám tér: a 15-ös busz megállójában,
Kálvin tér (a gyorsjáratok is): a 9-es busz megállójában.
A budai végállomások irányába a Múzeum körút-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért tér módosított útvonalon haladnak a buszok, ezért kimarad Ferenciek tere M és a Rudas gyógyfürdő megálló. A módosított útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Kálvin tér M (a gyorsjáratokra is): a villamosperon mellett,
Fővám tér: a villamosperon mellett,
Szent Gellért tér (a gyorsjáratokra is): a 7-es busz megállójában.

8-as és 112-es autóbusz

A 8-as és a 112-es busz 6:00 és 15:00 között a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca útvonal lezárása miatt az Uránia helyett a Kálvin tér M ideiglenes végállomásra közlekednek a Hegyalja út-Szent Gellért rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Vámház körút-Üllői út-Kálvin tér, útvonalon, majd a Kálvin tér-Szabó Ervin tér-Baross utca-Mária utca-Üllői út-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Szarvas tér-Hegyalja út felé térnek vissza eredeti útvonalukra.

A Kálvin tér M irányába kimaradnak a Ferenciek tere és az Uránia közötti megállók. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szent Gellért tér,
Fővám tér: a 15-ös busz megállójában,
Kálvin tér M: a 9-es busz megállójában.
Buda irányába kimaradnak az Uránia és az Erzsébet híd, budai hídfő közötti megállók. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szabó Ervin tér: az Üllői úton a Szabó Ervin tér előtt,
Kálvin tér M: a villamosperon mellett,
Fővám tér: a villamosperon mellett,
Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállójában,
Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában.

A 8-as és a 112-es busz 15:00 és 20:00 között a Szabad sajtó út lezárása miatt mindkét irányában azt elkerülve, módosított útvonalon közlekedik:

Az Uránia irányába a buszok a Hegyalja út-Szent Gellért rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Múzeum körút-Astoria-Rákóczi út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Ferenciek tere megállót. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szent Gellért tér,
Fővám tér: a 15-ös busz megállójában,
Kálvin tér M: a 9-es busz megállójában.
Buda irányába a busz a Múzeum körút-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért rakpart-Döbrentei tér-Szarvas tér-Hegyalja út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Ferenciek tere M és az Erzsébet híd, budai hídfő megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Kálvin tér M: a villamosperon mellett,
Fővám tér: a villamosperon mellett,
Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállójában,
Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállójában.9-es autóbusz

A 9-es busz az első járatindulástól várhatóan 20:00-ig a Múzeum körút, majd a Deák Ferenc tér lezárása miatt módosított útvonalon, a Nagykörúton közlekedik.

Óbuda irányába kimaradnak a Szentkirályi utca és a Podmaniczky utca közötti megállók. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Üllői út: a 83-as troli megállójában,
Corvin-negyed M: a 923-as busz megállójában,
Harminckettesek tere: a 923-as busz megállójában,
Rákóczi tér: a 923-as busz megállójában,
Népszínház utca: a 923-as busz megállójában,
Blaha Lujza tér: a 923-as busz megállójában,
Wesselényi utca: a 923-as busz megállójában,
Király utca: a 923-as busz megállójában,
Oktogon M: a 923-as busz megállójában,
Kőbánya alsó vasútállomás irányába kimaradnak a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kálvin tér M közötti megállók. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Aradi utca: a 923-as busz megállójában,
Oktogon M: a 923-as busz megállójában,
Király utca: a 923-as busz megállójában,
Wesselényi utca: a 923-as busz megállójában,
Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállójában,
Rákóczi tér: a 923-as busz megállójában,
Harminckettesek tere: a 923-as busz megállójában,
Corvin-negyed M: az Üllői út kereszteződése előtt,
Szabó Ervin tér: az Üllői úton a Szabó Ervin tér előtt.

15-ös autóbusz

A 15-ös busz az első járatindulástól 13:00-ig a Múzeum körút lezárása miatt rövidített és módosított útvonalon, az Árpád híd M és a Deák Ferenc tér M között közlekedik. Útvonala az Árpád híd és a Honvéd utca között az eredeti, majd Kálmán Imre utca-Erzsébet tér-Deák Ferenc tér útvonalon halad. A módosított útvonalon érintett ideiglenes megállók a Deák Ferenc tér M irányában:

Bajcsy-Zsilinszky út: a 9-es, a 72-es és a 73-as busz megállójában,
Arany János utca M: a 9-es, a 72-es és a 73-as busz megállójában,
Szent István bazilika: a 9-es busz megállójában,
Deák Ferenc tér M: a járat saját, de Árpád híd irányú megállójában.

Az Árpád híd M irányában a busz a Báthory utcáig eredeti, majd a Báthory utca-Szemere utca módosított útvonalon közlekedik. A módosított útvonalon a járatra a Szemere utcában, a Batthyány örökmécsesnél lehet felszállni.

13:00 és 15:00 között a busz a Múzeum körút és a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt az Árpád híd M-Kossuth Lajos tér M között, rövidített útvonalon közlekedik, eredeti útvonalán, saját megállóinak érintésével.

16-os autóbusz

A 16-os autóbusz 5:30 és 11:30 között módosított útvonalon, a Széll Kálmán tér M és az Arany János utca M között közlekedik.

Az Arany János utca M irányába a busz a Széll Kálmán tér M-Krisztina körút-Attila út-Alagút utca-Alagút-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi István tér-József Attila utca-Október 6. utca-Arany János utca-Podmaniczky tér (Arany János utca M)-Arany János utca útvonalon halad. A módosított útvonalon közlekedő buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Széll Kálmán tér M: a 18-as villamospótló busz Várfok utcai megállójában,
Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös busz megállójában,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
Mikó utca: az 5-ös busz megállójában,
Alagút utca: az Alagút utcában az Attila utca kereszteződése után,
Clark Ádám tér: a saját megállójában,
Széchenyi István tér: a saját megállójában,
József nádor tér: a saját megállójában,
Hercegprímás utca: a 15-ös busz megállójában,
Arany János utca M: a 9-es busz megállójában.
A Széll Kálmán tér M irányába a busz az Arany János utca M-Bajcsy-Zsilinszky út-Erzsébet tér-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Alagút-Alagút utca-Attila út-Vérmező utca-Várfok utca-Széll Kálmán tér útvonalon halad. A módosított útvonalon közlekedő buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Arany János utca M: a 9-es busz megállójában,
Szent István bazilika: a 9-es busz megállójában,
Deák Ferenc tér M: a saját megállójában,
Hild tér: a saját megállójában,
Széchenyi István tér: a saját megállójában,
Clark Ádám tér: a saját megállójában,
Alagút utca: az 5-ös busz megállójában,
Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
Széll Kálmán tér M.

A 16-os busz 11:30 és 12:30 között nem közlekedik.

A 16-os busz 12:30-tól az utolsó járatindulásig módosított útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Kossuth Lajos tér M között közlekedik.

A Kossuth Lajos tér M irányába a járat a Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Attila út-Alagút utca-Alagút-Clark Ádám tér-Lánchíd-Széchenyi István tér-Akadémia utca-Steindl Imre utca-Nádor utca-Vértanúk tere-Kossuth Lajos tér M útvonalon halad. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Széll Kálmán tér M: a 18-as villamospótló busz Várfok utcai megállójában,
Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös busz megállójában,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
Mikó utca: az 5-ös busz megállójában,
Alagút utca: az Alagút utcában az Attila utca kereszteződése után,
Clark Ádám tér: a saját megállójában,
Széchenyi István tér: a saját megállójában,
Kossuth Lajos tér M: a 2V villamospótló busz megállója a Vértanúk terén.
A Széll Kálmán tér M irányába a járat a Kossuth Lajos tér-Vértanúk tere-Nádor utca-József Attila utca-Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Alagút-Alagút utca-Attila út-Vérmező utca-Várfok utca-Széll Kálmán tér útvonalon halad. A módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet a buszra felszállni:
Kossuth Lajos tér M: a 2V villamospótló és a 15-ös busz megállójában,
Széchenyi utca: a 15-ös busz megállójában,
Zrínyi utca: a 15-ös busz megállójában,
Széchenyi István tér: a saját megállójában,
Clark Ádám tér: a saját megállójában,
Alagút utca: az 5-ös busz megállójában,
Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
Széll Kálmán tér M.

16A autóbusz

A 16-os autóbusz egész nap, az első járatindulástól az utolsóig rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M és a Kapisztrán tér között jár.

47-es és 49-es villamos

A 47-es és a 49-es villamos az első járatindulástól várhatóan 15:00-ig a Szent Gellért tértől a Batthyány tér M+H végállomáshoz terelve, a rakparton a 19-es és a 41-es villamossal megegyező módon közlekedik. A Szent Gellért térről az M3-as metró eléréséhez a 7-es buszcsalád járatait javasoljuk igénybe venni.

86-os autóbusz

A 86-os autóbusz a Clark Ádám tér és az Attila út lezárása miatt 11:30 és 12:30 között mindkét irányában módosított útvonalon közlekedik.

Újbuda, Függetlenségi park irányába a Csalogány utca-Széna tér-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Attila út-Dózsa György tér-Krisztina körút-Döbrentei tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Batthyány tér M+H, a Szilágyi Dezső tér, a Clark Ádám tér és a Szarvas tér megállókat. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Csalogány utca: a Csalogány utcában a Medve utca kereszteződése után,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállójában,
Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös busz megállójában,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
Mikó utca: az 5-ös busz megállójában,
Alagút utca: az 5-ös busz megállójában,
Dózsa György tér: az 5-ös busz megállójában.
Óbuda, Bogdáni út irányába a busz a Szent Gellért rakpart-Attila út-Szarvas tér-Krisztina körút-Hegyalja út-Alkotás utca-Vérmező út-Margit körút-Bem József utca-Bem József tér-Bem rakpart módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Ybl Miklós tér, a Clark Ádám tér, a Halász utca és a Batthyány tér megállót. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Döbrentei tér: a saját Újbuda irányú megállójában,
Sánc utca: a 8-as és a 112-es busz megállójában,
Mészáros utca: a 8-as és a 112-es busz megállójában,
Tartsay Vilmos utca: a 139-es busz megállójában,
Déli pályaudvar M: a 21-es, a 21A, a 39-es, a 102-es és a 139-es busz megállójában,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállójában,
Széna tér: a 960-as busz megállójában,
Mechwart liget: a 960-as busz megállójában.

105-ös autóbusz


A 105-ös busz 5:30-tól 11:30-ig a József Attila utca lezárása miatt a Gyöngyösi utca M irányába az Október 6. utca-Arany János utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Nagymező utca-Andrássy út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Deák Ferenc tér M, a Bajcsy-Zsilinszky út M és az Opera M megállót. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Hercegprímás utca: a 15-ös busz megállójában,
Arany János utca M: a 9-es busz megállójában,
Bajcsy-Zsilinszky út M: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Zichy Jenő utca: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Andrássy út (Opera) M: a 70-es és a 78-as troli megállójában.

A 105-ös busz 11:30 és 12:30 között módosított útvonalon, a Margit hídon át közlekedik.

Az Apor Vilmos tér irányába a busz az Oktogon-Teréz körút-Nyugati tér-Szent István körút-Margit híd-Margit körút-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Krisztina tér útvonalon halad, ezért nem érinti az Oktogon M és a Clark Ádám tér közötti megállókat. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Oktogon M: a 923-as busz megállójában,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállójában,
Jászai Mari tér: a 9-es busz megállójában,
Margit híd budai hídfő H: a 91-es busz megállójában,
Mechwart liget: a 960-as busz megállójában,
Széna tér: a 960-as busz megállójában,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállójában,
Széll Kálmán tér M (Csaba utca): az 5-ös és a 39-es busz megállójában.
A Gyöngyösi utca M irányába a busz az Attila út-Vérmező utca-Margit körút-Bem József utca-Tölgyfa utca-Margit körút-Margit híd-Szent István körút-Teréz körút-Oktogon-Andrássy út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és az Oktogon M közötti megállókat. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Alagút utca: az 5-ös busz megállójában,
Korlát utca: az 5-ös busz megállójában,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállójában,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállójában,
Széna tér: a 960-as busz megállójában,
Mechwart liget: a 960-as busz megállójában,
Margit híd, budai hídfő H: a villamospótló busz megállójában,
Jászai Mari tér: a 9-es busz megállójában,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállójában,
Aradi utca: a 9-es busz megállójában.

A 105-ös busz 12:30 és várhatóan 22:30 között a Kossuth Lajos tér M érintésével közlekedik.

Az Apor Vilmos tér irányába a busz a Nagymező utca-Kálmán Imre utca-Honvéd utca-Báthory utca-Vértanúk tere-Nádor utca-József Attila utca-Széchenyi István tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Opera M, a Bajcsy-Zsilinszky út M, a Deák Ferenc tér M és a Hild tér megállót. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Zichy Jenő utca: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Bajcsy-Zsilinszky út: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Honvéd utca: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Kossuth Lajos tér M: a 15-ös busz Boráros tér irányú megállójában,
Széchenyi utca: a 15-ös busz megállójában,
Zrínyi utca: a 15-ös busz megállójában.
A Gyöngyösi utca M irányába a busz az Akadémia utca-Steindl Imre utca-Nádor utca-Vértanúk tere-Báthory utca-Szemere utca-Kálmán Imre utca-Nagymező utca-Andrássy út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a József nádor tér, a Deák Ferenc tér M, a Bajcsy-Zsilinszky út M és az Opera M megállót. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Kossuth Lajos tér M: a 2V villamospótló busz megállójában,
Bajcsy-Zsilinszky út: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Zichy Jenő utca: a 70-es és a 78-as troli megállójában,
Andrássy út (Opera M): a 70-es és a 78-as troli megállójában.

125-ös autóbusz

A 125-ös autóbusz 10:00 és 12:00 között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

Rákospalota, MEDIMPEX irányába a busz az Eötvös utca-Bácska utca-Széchenyi tér-Fő út módosított útvonalon halad. A Hubay Jenő tér helyett a 104-es, a 104A, a 170-es és a 204-es busz azonos elnevezésű megállójában lehet felszállni a buszra.
A Bosnyák tér irányában a busz a Széchenyi tér-Bácska utca-Eötvös utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Deák utca megállót.

178-as autóbusz

A 178-as busz egész nap, az első járatindulástól az utolsóig módosított útvonalon, a Naphegy tér és a Batthyány tér M+H között közlekedik. A busz a Krisztina térig eredeti útvonalán halad, majd onnan az Alagút utca-Alagút-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart felé haladva éri el a Batthyány teret, ahonnan a Bem rakpart-Csalogány utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Alagút-Alagút utca irányából tér vissza eredeti útvonalára. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Krisztina tér: a 16-os és a 105-ös busz megállójában,
Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállójában,
Halász utca: a 86-os busz megállójában,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállójában,
Szilágyi Dezső tér: a 86-os busz megállójában,
Clark Ádám tér: a 16-os és a 105-ös busz megállójában.

224-es autóbusz

A 224-es busz 10:00 és 12:00 között Újpalota, Pólus Center irányában a Széchenyi tér-Bácska utca-Deák utca-Fő utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Deák utca megállót. A módosított útvonalon közlekedő buszra a 96-os, a 124-es, a 125-ös, a 225-ös és a 296-os járat Hubay Jenő tér megállójában lehet felszállni.

A közúti lezárások és emiatt a tömegközlekedési járatokra is érvényes forgalomkorlátozások a rendőrségi döntések függvényében változhatnak.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×