Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
314.7
bux:
150343.85
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Demján: magas adó mellett virágzik a feketekereskedelem

A kormánynak és a szakma szereplőinek tízéves stratégiát kell kidolgozniuk a kereskedelem számára Demján Sándor szerint, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke az Európai Kereskedelem Napján beszélt erről hétfőn Budapesten.

Demján Sándor szerint a stratégia középpontjában a magyar élelmiszer-gazdaság feltámasztásának kell állnia. A nagy élelmiszerláncokat egy szervezett termelői háttér létrehozásában, magyar termékeket árusításában kellene támogatni, és a közfoglalkoztatást is ebbe az irányba kellene elvinni - fogalmazott az ügyvezető elnök.

Krisán László, a VOSZ kereskedelmi és szolgáltatási szekciójának elnöke saját szervezete és a többi kereskedelmi érdekképviselet nevében azt javasolta, a kormánnyal közösen hozzanak létre egy kereskedelmi kerekasztalt a tízéves stratégia kidolgozására.

Demján Sándor azért tartja fontosnak egy tízéves stratégia kidolgozását, mert a szakmának számít, hogy a kormánnyal együtt milyen jövőt vázolnak fel a kereskedelem elé, másrészt pedig mert az utóbbi időszakban sok módosított szabály, "piaci beavatkozás" volt.

Az ügyvezető elnök felhívta a figyelmet arra, hogy ahol magasak a fogyasztást terhelő adók, ott virágzik a feketepiac. Szerinte minden többlet adóbevételt adócsökkentésre kellene felhasználni, mert a versenyképesség így növelhető. Amíg a régióban Magyarországon a legmagasabb az áfa, addig virágzik a feketepiac.

Demján Sándor szerint a húságazatban az alacsonyabb áfával lehetne eltüntetni a feketepiacot, ebben "bátrabban léphetett volna" a kormány.

A pénztárgépek cseréjéről szólva az ügyvezető elnök azt kérte Varga Mihálytól, hogy a vétlen kereskedők - vagyis akik megrendelték, de önhibájukon kívül nem kapják meg az idén a pénztárgépet - ne essenek el a támogatástól.

Demján Sándor hangsúlyozta: az Európai Kereskedelem Napjának arról a háláról kell szólnia, amellyel a társadalom a kereskedelemben dolgozóknak tartozik. A magyar foglalkoztatási toplista élén a kereskedelem áll, amely egy tág szakma: nemcsak az üzletekben dolgozó eladók, hanem az egy-egy cégnél az értékesítéssel foglalkozók is ide tartoznak.

A VOSZ ügyvezető elnöke szerint abban, hogy a kereskedelem minőségi szolgáltatást nyújt, óriási szerepe volt a versenynek. A kereskedelemben a minőséget csak a verseny teremti meg, ha nincs verseny, az mindig korrupciót és hozzá nem értést szül - emelte ki Demján Sándor.

Az ünnepségen átadták a kormány által alapított Klauzál Gábor-díjakat, valamint a VOSZ által létrehozott Magyar Kereskedelemért Nagydíj elismeréseket.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×