Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.9
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Az MSZP nem vesz részt a költségvetésről szóló szavazáson

Az MSZP nem vesz részt a költségvetésről szóló szavazáson, mert úgy látják, hogy a javaslat társadalmilag elfogadhatatlan, a szegények és a közepes jövedelműek problémái iránt érzéketlen és csak egy szűk csoportnak kedvez - jelentette be csütörtöki parlamenti sajtótájékoztatóján Szekeres Imre.

A párt gazdaságpolitikai kabinetvezetője a büdzsé jellemzői közé sorolta, hogy az állam drágábban működik, a jóléti kiadások stagnálnak vagy csökkennek, nominálisan nő a költségvetés hiánya és nagyobbak lesznek a lakosság adóterhei.

A politikus azt mondta, hogy az MSZP négy ok miatt is "javíthatatlannak és korrigálhatatlannak" tartja a törvényt. Ezeket sorolva elsőként azt említette, hogy jövőre 14 százalékkal nőnek az adósságszolgálat terhei. Ennek okaként azt nevezte meg, hogy 2011-ben és 2012-ben az ország csak drágán jutott hitelhez.

A büdzsé bevételei "homokvárra" épülnek, mert azokat olyan adókkal akarják növelni, amelyek beszedése "enyhén kérdéses" - mondta Szekeres Imre. Hozzátette, hogy a sárgacsekk-adó bankokra jutó része, a biztosítási adó, a távközlési adó és az elektronikus útdíj biztosan a lakosság terheit fogja növelni.

A szocialista politikus arra is kitért, hogy a munkahelyvédelmi program alkalmatlan céljának megvalósítására. Hangsúlyozta, hogy annak fedezetét adóemelésekből kívánják biztosítani, de még így is majdnem 290 milliárd forintos lyuk van benne. Ezt "nem létező pénzzel" kívánják betömni, ezért néhány hónap alatt ki fog derülni, hogy a programnak hiányzik a fedezete - közölte.

Ennek a büdzsének egyetlen nyertese van, a hatalom, és számos vesztese, akik döntően az emberek - jelentette ki.

Az emberi életet és az annak minőségét biztosító szociális ellátórendszerek is ellehetetlenülnek majd - sorolta a negyedik okot, ami miatt az MSZP képviselő nem szavaznak majd. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy pártjuk ősszel egy alternatív büdzsét nyújt majd be.

Korábban a Demokratikus Koalíció is jelezte, hogy a párt képviselői nem vesznek részt a délutáni szavazásban, és erre biztatják a többi ellenzéki pártot is.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×