Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

A kormány a jegybanktörvény ügyében is kész lépésekre - a nap hírei

Benyújtotta a jegybanktörvény módosítására vonatkozó javaslatait az Országgyűlésnek a kormány. Újabb nagyberuházások bejelentését ígéri a nemzetgazdasági miniszter. Nem változott a pártok sorrendje az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása alapján.

A kormányszóvivő szerint az Országgyűléshez benyújtott módosító javaslatokkal azt akarja bizonyítani a kormány, hogy a jegybanktörvény ügyében is kész lépésekre az IMF-tárgyalások megkezdéséért. Giró Szász András az InfoRádióban azt mondta: a módosítások azokat a területeket fedik le, amelyekről a kabinet már döntött az uniós testületek állásfoglalása alapján. Közben az unió pénzügyi biztosának szóvivője ismét megerősítette: a nemzeti bank függetlenségének biztosítása előfeltétele a pénzügyi támogatási tárgyalások lefolytatásának Magyarország és a nemzetközi szervezetek között.

Hadüzenetről beszél az MSZP

Az MSZP szerint a kabinet hadüzenetet küldött az Európai Uniónak a jegybanktörvény módosítására tett javaslatával. Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető azt mondta: a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyzett törvényjavaslat nem ad megoldást az uniós aggályokra, csak időhúzásra alkalmas. Az LMP megfogalmazása szerint a kabinet halogatása már eddig is százmilliárd forintjába került Magyarországnak, mert csak magasabb kamattal lehet megújítani az adósságot.

Nagyberuházásokat ígér Matolcsy

Újabb nagyberuházások bejelentését ígéri a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György egy képviselői kérdésre adott válaszában azt írta: tavaly a kabinet hét nagyberuházást jelentett be. Ezek - egyedi kormánydöntés alapján - összesen több mint 500 milliárd forintos támogatásban részesülnek, és közvetlenül több mint öt ezer új munkahelyet teremtenek.

Megnyílt a Construma

Mintegy egymillió lakás felújítását és a megújuló energia használatának elterjesztését tervezi a 2014-től induló európai uniós költségvetési ciklus közösségi forrásaiból a kormány. Erről Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára beszélt a Construma építőipari szakkiállítás megnyitóján, Budapesten.

Aktuális kérdés a termőföld védelme


Megakadályozná a külföldiek termőföldön történő zálogjog alapítását az a törvény, amelynek tárgysorozatba vételét egyhangúlag támogatta az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága. A javaslattal összefüggésben kormánypárti és ellenzéki képviselők egyetértettek abban, hogy a magyar termőföld védelme aktuális kérdés, hiszen a külföldiek földvásárlási moratóriuma 2014-ben lejár.

Nincs lehetőség bérkompenzációra a mezőgazdaságban


Gyakorlatilag nem tudnak élni a bérkompenzáció lehetőségével a mezőgazdasági munkaadók. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége felhívta a figyelmet arra: míg más vállalkozások hároméves időszakonként akár több mint 50 millió forintot vehetnek igénybe e célra, addig a mezőgazdasági vállalkozások legfeljebb két milliót, ami mindössze tíz munkavállaló bérkompenzációjára elegendő.

Pályázat fiatal vállalkozóknak

A fiatalok vállalkozóvá válását segítő pályázat indul az Új Széchenyi-terv keretében májusban. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az InfoRádiónak elmondta: a csaknem hét milliárd forint keretösszegű pályázattal 1.600 új vállalkozás létrejöttét kívánják segíteni.

Csökken a magyar hozzájárulás Afganisztánban

Magyarország az idén nem tervezi az afganisztáni nemzetközi erőkhöz való hozzájárulásának számottevő módosítását - közölte Brüsszelben a honvédelmi miniszter. A NATO-országok miniszteri tanácskozásán részt vevő Hende Csaba hozzátette: megkezdődtek az egyeztetések a szövetségesekkel a magyar hozzájárulás jövőbeli csökkentésének ütemezéséről.

Elutasított az AB a kormány indítványát

Elutasította az Alkotmánybíróság a kormány indítványát, amelyben a kabinet a nyomtatott és az internetes sajtótermékek felügyeletével kapcsolatban az alaptörvény értelmezését kezdeményezte. A testület egyhangú határozata szerint a feltett kérdések megválaszolása nem tartozik az Alkotmánybíróság alaptörvény-értelmezési hatáskörébe.

Ipsos: szavazókat vesztett a Fidesz és az MSZP

Nem változott a pártok sorrendje az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása alapján. A felmérés szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz és az MSZP támogatóinak aránya 2-2 százalékponttal csökkent márciushoz képest: a nagyobbik kormánypártra 39, a legnagyobb ellenzéki tömörülésre 25 százalék voksolna, ha most lennének a választások. A Jobbik 22 százalékon áll, az LMP 7 százalékot, a Demokratikus Koalíció pedig 5 százalékot érne el.

Észak írók a budapesti könyvfesztiválon

Húsznál is több északi író érkezik a csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A 19. alkalommal megrendezendő seregszemle díszvendége az idén az észak-európai régió, a díszvendég író pedig az olasz Claudio Magris lesz.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×