eur:
392.86
usd:
368.16
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Beleszólást szeretne az ellenzék az államfő megválasztásába

Az ellenzéki pártok köztársaságielnök-választásba való érdemi beleszólásának garanciáiról egyeztetett a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Lehet Más a Politika (LMP) és a Demokratikus Koalíció (DK).

Az MSZP kezdeményezésére létrejött találkozót a párt- és kampányfinanszírozásról szóló hatpárti egyeztetés után tartották meg. A MSZP-t Tóbiás József, az LMP-t Karácsony Gergely, a DK-t Varju László képviselte.

Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az egyeztetés után újságíróknak azt mondta: a megbeszélés nem személyi kérdésekről, hanem arról a garanciáról szólt, amely biztosítja az ellenzéki pártoknak az érdemi beleszólást az államfő-jelölésbe, vagy a szavazásba.

Közölte: az MSZP ezért az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy az államfőt ne kétharmados, hanem négyötödös többséggel válassza az Országgyűlés, de azt is elfogadhatónak tartják, hogy ha a Fidesz vállalja, hogy a jelöltjét nem kétharmaddal, hanem négyötöddel jelöli. Hozzátette: a jelölés szempontrendszerére vonatkozóan határozati javaslatot nyújtanak be.

Tóbiás József szerint ugyanis a jelen politikai helyzetben helyre kell állítani a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét, ezért egy közmegbecsülésnek örvendő, pártok felett álló, konszenzusteremtő és kompromisszumot kereső államfőt tartana megfelelőnek.

Mint mondta, az LMP és a DK azt jelezte az egyeztetésen, hogy a jövő hét keddig kialakítja álláspontját az ügyben.

Közölte azt is, a jövő héten keddre újabb egyeztetést kezdeményeznek, amelyen a Fidesz is jelezte részvételét.

Varju László, a DK-hoz tartozó független képviselő az egyeztetés után azt mondta, örül annak, hogy jelöléssel kapcsolatban szempontrendszert és garanciákat készítenek elő, amelyet várhatóan a DK is támogatni fog. Közölte: a DK továbbra is Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetőjének jelölését támogatja.

Karácsony Gergely, az LMP politikusa szerint az a kérdés, van-e bármilyen garancia arra, hogy az ellenzéki pártoknak "lapot osztanak" a jelöltállítási folyamatban, ezért támogatják azt az irányt, hogy az ellenzék kapjon erre nézve valamilyen intézményi garanciát. Ugyanakkor szkeptikus abban a kérdésben, hogy sikerül-e ebben előrelépni, ezért nem is akart neveket "bedobni a köztudatba " a jelölés kapcsán.

Ki legyen?

Tóbiás József arra a kérdésre, hogy az MSZP részéről továbbra is aktuális-e Sólyom László volt államfő jelölése, azt mondta: mivel a konzervatív többség választhat köztársasági elnököt, ezért azt tartják fontosnak, hogy olyan köztársasági elnök legyen, aki nem pártkatona, hanem képes alárendelni saját értékrendjének képviseletét a nemzeti érdekeknek. Szerinte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke ilyen karakternek nevezte Sólyom Lászlót, Pálinkás Józsefet és Vizi E. Szilvesztert.

Kiemelte azt is, hogy az új alaptörvény elvette a lehetőséget, hogy az ellenzék köztársasági elnököt jelölhessen, hiszen az eddigi 50 helyett most már 78 képviselő ajánlása szükséges az államfő-jelöléshez.

Az egyeztetés előtt, Gulyás Gergely, aki a Fidesz-KDNP-t képviselte a kampányfinanszírozás ügyében tartott megbeszélésen, újságíróknak azt mondta: azért nem vesznek részt az államfőválasztással kapcsolatos tárgyaláson, mert azt ellenzéki egyeztetésnek tekintik.

Az elnökjelölés kapcsán azt mondta: nincs semmilyen további információ ahhoz képest, amit Lázár János frakcióvezető hétfőn elmondott. Gulyás Gergely további kérdésre válaszolva hozzátette: az alaptörvény kritériumainak megfelelő, alkalmas embert kell köztársági elnöknek választani. Kövér László és Áder János alkalmasságára vonatkozó kérdésre azt mondta: "kiváló emberekről beszélünk".

Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója az egyeztetés előtt az MTI-nek azt mondta, a Jobbik nem vesz részt a találkozón.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×