Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
332.4
bux:
121616.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Az internet is segíthet felkészülni az új felvételire

Internetes tanulást, az úgynevezett e-learninget javasolja az LSI Informatikai Oktató Központ minden olyan fiatalnak, aki idén nem került be a felsőoktatásba.

Nyugat-Európában már sokan használják, Magyarországon azonban még a fiatalok is idegenkednek az e-learningtől. Pedig a hagyományos és a távoktatási, valamint az internet nyújtotta lehetőségeket ötvöző szolgáltatás sokat segíthet azoknak, akiket idén nem vettek fel főiskolára vagy egyetemre - mondta az InfoRádiónak az LSI Informatikai Oktató Központ oktatási és tartalomszolgáltatási igazgatója.

Révai András szerint az interneten számos hasznos képesség- és készségfejlesztő képzést találhat az, aki jövőre is meg szeretne próbálkozni a felvételivel. Ez fizetős oktatási forma, nagy előnye azonban, hogy rugalmas: a diák akkor ül le tanulni, amikor akar, illetve amikor az ideje engedi.

Idén negyvenezer fiatal nem jutott be a felsőoktatásba; a jelentkezők aránya a tavalyihoz képest tíz százalékkal növekedett, a felvetteké ugyanakkor 74-ről 69,7 százalékra csökkent.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×