Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.92
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Szempontok, amelyek meghatározták a triatlon vébé miatti lezárásokat

A város több pontján lezárásokra kell számítani a következő napokban a triatlon világbajnokság miatt. Ughy Attila, a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság fideszes elnöke elmondta: a lezárások engedélyeztetésekor mérlegelni kellett, hogy a közlekedési kellemetlenségek miatt milyen előnyökkel jár Budapestnek, hogy jelentős közönség láthatja a főváros nevezetes pontjait.

Először a Városháza sportügyosztálya véleményezte a lezárásokra irányuló előterjesztést, majd a közlekedési ügyosztály elé került a javaslat, végül az összes érintett részvételével alakult munkacsoport tett javaslatot az ütemezésre - közölte a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság elnöke.

Ughy Attila a két híd várhatóan torlódásokat okozó lezárása miatti aggályokra úgy reagált: a jogos aggodalmakon túl bizonyos körülményeket figyelembe kellett venni a döntéshozóknak ahhoz, hogy a triatlon világbajnokságot meg lehessen rendezni Budapesten. Az útvonalakat úgy kellett megválasztani, hogy a főváros ismert nevezetességei előtt haladjanak el.

Ez pedig sajnos azzal jár, hogy a budapestieknek némi kellemetlenséget el kell viselniük. A sportpromóció mai szabályai szerint ugyanis a nagy sporteseményeket ilyen háttérrel kell megrendezni - hívta fel a figyelmet a politikus.

Arról, hogy megtilthatta volna-e a bizottság a lezárásokat, Ughy Atilla azt mondta: megtehették volna, de akkor nem rendezhet Budapest triatlon vébét.

Emlékeztetett arra, hogy néhány éve már döntött a testület maratoni futóversenyek betiltásáról a fővárosban, és akkor több hónapos vita támadt a bizottság és a sportot szeretők között. Ezt pedig csak hossza egyeztetés után lehetett csak elsimítani.

Azóta kialakult egyfajta egyensúly ez ügyben: az egyik serpenyőben a kellemetlenségek, a másikban pedig a város reklámja és a bevételek nyomnak a latba - jegyezte meg Ughy Attila, aki úgy vélekedett: ez utóbbiak olyan időszakban különösen fontos szempontok, amikor csökken a Budapestre beutazó turisták száma.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 5. 21:51
×
×