Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző

Kiderült, mennyibe kerül a tűzijáték, és miből lesz az ország tortája

Egy szombathelyi vállalkozás ingyen vállalta az augusztus 20-i budapesti tűzijáték megrendezését - jelentette be a kormányszóvivő. Nagy Anna elmondta, az államalapítás ünnepére egy veresegyházi cukrász elkészítette az Ország Tortáját, amely idén szilvagombócból lesz.

Az árvízi károkat, és a károsultak megsegítését tartotta leginkább szem előtt a kormány az augusztus 20-i ünnepségsorozat szervezésekor. A kormányszóvivő elmondta, nincs most szükség nagy ünneplésre, így több pénz juthat az észak-magyarországi árvizek elszenvedőinek kártalanítására.

Nagy Anna bejelentette, ettől függetlenül nem marad el az ilyenkor szokásos fővárosi tűzijáték, de arra a kormány nem fordít pénzt, ugyanis egy szombathelyi cég ingyen vállalta a lebonyolítást. Farkas Mihály, a Kopula 96 Kft. tulajdonosa örül, hogy ezáltal is több pénz jut a károsultaknak.

Három uszályról lőjük fel a rakétákat, nem a hidakról és a Citadelláról. A látvány semmivel sem marad el a korábbiaktól, sőt, összefogottabb és tervezettebb lesz, mint az eddigiek - mondta el Farkas Mihály.

A tájékoztatón bemutatták az Ország Születésnapi Tortáját is. Ennek a tavalyi szatmári szilva után idén is a szilva a főalkotóelem - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. A zsűri döntése alapján 2010-ben Magyarország Tortája a Szilvagombóc Torta. A különlegességet Sulyán Katalin veresegyházi cukrász álmodta meg, és készítette el - közölte a kormányszóvivő.

A sütemény receptjét a napokban küldik ki több száz cukrászdába, és augusztus 20-tól az ország több pontján is lehet majd kapni, de egy ezerszeletes torta várja majd az érdeklődőket a Kossuth téren is 20-án, sőt, az államalapítás ünnepén 500 árvízkárosult gyermek is Budapestre érkezik, akiket egy-egy szelet torta mellett különböző programok is várnak.

Hivatalos dala is lesz az idei augusztus 20-i ünnepségnek. Az Összefogás dalát Sylvester Levay, Amerikában élő magyar származású zeneszerző, egyebek mellett az Elisabeth és a Mozart című musicalek szerzője írta Los Angelesben, 1991-ben.

Éreztem, hogy ennek a dalnak különös karakterisztikája volt. Nem adtam oda senkinek, hogy énekelje cd-re, hanem elzártam egy fiókba. Ennek nagyon örülök, mert ez a lehetőség mutatta meg, hogy a dalnak eddig kellett várnia - mondta el a zeneszerző.

A dalt több mint 10 magyar zenész és előadóművész énekelte fel egy lemezre, és videoklip is készült belőle.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×