Infostart.hu
eur:
361.77
usd:
311.89
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Õrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját - képek

Bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját - értesült az MTV Híradó. A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az információt. A Budapest Airport kommunikációs vezetője az InfoRádiónak azt mondta, az ügy felderítése érdekében teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatósággal. A BKV kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, hogy a nyomozásról hivatalos tájékoztatást kaptak, az őrizetbe vételről viszont csak a médiából értesültek.

Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) szóvivője szombaton délelőtt annyit közölt: egyelőre nem kívánnak reagálni az értesülésre, akkor fogják kommentálni az ügyet, ha az már nem sérti a nyomozás érdekeit. Hozzátette, hogy előreláthatólag hétfőn reggel sajtótájékoztatót tartanak ez ügyben.

Együttműdödik a Budapest Airport

"A Budapest Airport megdöbbenéssel értesült a vállalat jogi igazgatójának őrizetbe vételéről. A cég az ügy felderítése érdekében teljes mértékben együttműködik a nyomozó hatósággal, a rendőrséggel, számukra megad minden szükséges információt, a kért szerződések, dokumentumok és számítógépes adatok másolatát. A Budapest Airport reményét fejezi ki, hogy ennek révén sikerül az ügy valamennyi részletét teljes mélységében feltárni, mert ez a vállalat és a közvélemény számára is egyformán fontos" - közölte az InfoRádióval Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója.

Pásztor Erzsébet, a BKV kommunikációs igazgatója úgy fogalmazott, hogy a nyomozásról hivatalos tájékoztatást kaptak, az őrizetbe vételről viszont csak a médiából értesültek. "Következésképp mindaddig nem tudjuk, milyen összefüggésben van a BKV-val az őrizetbe vétel, amíg nincs tudomásunk arról, hogy kivel találkozott a jogi igazgató, és az egyéb, a találkozót érintő részletekről" - tette hozzá.

Az MTV Híradó értesülése szerint őrizetbe vette a rendőrség a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatóját is, mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

A BKV jogi igazgatóját - aki korábban a Budapest Airportnál dolgozott - pénteken este tetten érték, amint egy bevásárlóközpont parkolójában tízmillió forint vesztegetési pénzt vett át a BKV-val szerződésben álló egyik cég képviselőjétől. A nyomozás eddigi adatai szerint az igazgató fiktív megbízásokat adott ügyvédeknek, akik a megbízási díj egy részét visszaadták neki.

A Budapest Airport jogi igazgatóját lakásán fogták el. Azzal gyanúsítják, hogy a BKV jelenlegi jogi igazgatójával összejátszva pénzért belső információkat szivárogtatott ki, hogy egyes cégek a Budapest Airporttól megrendelésekhez tudjanak jutni.

Az MTV Híradó értesülése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság éjszaka házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában, a BKV és a Budapest Airport jogi igazgatójának lakásán és egy, a BKV-val szerződésben álló ügyvédi irodában is. A nyomozók mind a négy helyszínen dokumentumokat és számítástechnikai adathordozókat foglaltak le.

Az MSZP a rendőrséget dicséri

Az MSZP budapesti szervezete a Budapest Airporttal és a BKV-val összefüggésben nyilvánosságra került eset kapcsán elismerését fejezi ki a rendőrségnek, hogy határozott és szakszerű fellépésükkel sikerült egy korrupciós ügyet elfojtani. A szocialisták közleményükben azt írták, igazolva látják, hogy a fővárosi közgyűlés szocialista frakciója a végsőkig, a koalíció megszűnése árán is kitartott Horváth Csaba, Budapest kormánybiztosának a fővárosi cégek átláthatóságát garantáló javaslatai mellett.

Arra kérik Demszky Gábor főpolgármestert, hogy a közgyűlés által elfogadott antikorrupciós intézkedések alapján a BKV-nál és a többi fővárosi cégnél tegyen meg minden lépést, hogy csírájában fojtsák el a jelenséget. Egyben felszólítják Tarlós Istvánt, hogy a továbbiakban ne akadályozza a korrupció elleni intézkedéseket és a Fidesz frakcióvezetőjeként ismerje el, hogy hibázott, amikor nem támogatta az MSZP korrupcióellenes lépéseit - áll a közleményben.

Fidesz: a szocialisták felelősek

A Fidesz szerint a "sokkoló" fővárosi végkielégítések, korrupciós botrányok első számú felelőse a budapesti MSZP. Az ellenzéki párt emlékeztet: a Fidesz-KDNP tett vagy fél tucat feljelentést már a nyáron, és 2007 óta MSZP-s funkcionáriusok 24 ízben akadályozták meg BKV-s és egyéb ügyek Fidesz által sürgetett vizsgálatait. Közleményük szerint a BKV-s vizsgálóbizottságot is az ő kezdeményezésükre állították fel, és a teljes MSZP-frakció ellene szavazott a nagyberuházások lebonyolítását ellenőrző bizottság felállításáról szóló Fidesz-KDNP kezdeményezésnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×