eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Bajnai: "Magyarországnak most van egy sztorija"

Bajnai Gordon e heti washingtoni látogatása eredményes volt, nagyon sok, Magyarország szempontjából fontos témában sikerült konkrét ígéreteket kapni vagy megoldási utat találni - mondta a miniszterelnök hazautazása előtt néhány órával.

A kormányfő kifejtette: a konkrét kérdések mellett útjának másik célja az volt, hogy elmondja, "Magyarországnak most van egy sztorija, amely sok elemében pozitívan elmondható, ennek tudatosításával próbáltuk formálni a Magyarországról kialakult képet". Mint mondta, "csak pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, amilyen gazdaságpolitikai útra most az ország rátért".

Címlapról ajánljuk

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×