Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Medián: továbbra is kétharmados a Fidesz támogatottsága

A biztos szavazók több mint kétharmada a Fideszre, kevesebb mint ötöde az MSZP-re, tizede pedig a Jobbikra szavazna, ha most lennének a parlamenti választások - állapította meg a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legújabb kutatása, amelynek eredményét csütörtökön a Heti Világgazdaság című lapban teszik közzé.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzés szerint a felmérés szeptember 4-8. között, 1200 ember személyes megkérdezésével készült.

A kutatásból kiderül: 24-ről 29 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik támogatják a Bajnai-kormányt, ugyanakkor 58 százalék továbbra is előre hozott választást tartana helyesnek.

Mint írták, a válaszadók 18 százaléka értékelte jónak a kormány munkáját, és 38-ról 32 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik kifejezetten elégedetlenek voltak vele, így összességében az utóbbi két évben most kapta a legkevésbé rossz osztályzatot az aktuálisan hivatalban lévő kabinet.

Más MSZP-s politikusokéval együtt nőtt Bajnai Gordon kormányfő népszerűsége. A népszerűségi lista elején Sólyom László államfő áll, holtversenyben Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, őket fideszes politikusok követik - tették hozzá.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×