Infostart.hu
eur:
385.07
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Meztelenül és részegen vezetett a forgalommal szemben egy férfi Szegeden

Teljesen meztelen és súlyosan ittas sofőrt találtak egy forgalommal szemben haladó, szlalomozó autó volánja mögött a rendőrök Szegeden, a férfi ellen büntetőeljárás indult - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Szombaton késő este Szegeden a Horgosi úton egy, a forgalommal szemben közlekedő, szlalomozó gépkocsira figyeltek fel a járőrök. A sofőr igazoltatása során azonban újabb meglepetés érte őket, ugyanis a gépkocsi vezetője ruha nélkül, teljesen meztelenül ült a volán mögött - mondta Tuczakov Szilvána.

A férfi a rendőröknek semmilyen okmányt nem tudott átadni, arra a kérdésre pedig, hogy hol hagyta ruháit, azt válaszolta, hogy korábban eldobálta valahol, de hogy hol, arra már nem emlékszik. A rendőrök a férfi köré egy pokrócot tekertek, és előállították. A vizsgálat során kiderült, hogy a sofőr a bűncselekményi értékhatárt meghaladó ittas állapotban vezette a járművet. Vele szemben így büntetőeljárás indult - közölte az őrnagy.

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×