Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Bajnai: Az ellenzéki ígéretek beváltása csődbe vinné az országot

A kormányfő szerint azonnal csődbe vinné a költségvetést, ha az ellenzék beváltaná összes "megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét. Bajnai Gordon nyilatkozata az Észak-Magyarországban, a Kelet-Magyarországban és a Hajdú-bihari Naplóban megjelent interjújában.

A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy javult az ország helyzete az elmúlt ötven napban. A magyar államcsőd kockázatát jelző nemzetközi pénzpiaci mutató a felére zuhant, és ez megmutatkozik a forintárfolyam jelentős javulásában is, ami egymilliónál is több család számára jelenti a hiteltörlesztő részletek csökkenését.

Ez pillanatnyilag törékeny eredmény, és lesznek még hullámvölgyek, de a helyzet hosszabb távon is javulni fog az elhatározott gazdasági lépések következetes végrehajtásával - mondta Bajnai Gordon.

Nem indul 2010-ben

A kormányfő kérdésre válaszolva leszögezte: amikor miniszterelnökké jelölték, világossá tette, hogy a tisztséget és a feladatot egy évre vállalja. Közölte: a következő választáson nem indul, a mostani időszakon túlmutató politikai vagy miniszterelnöki ambíciója nincs.

Arra a kérdésre, hogy kitart-e addig a mögötte álló frakciók támogatása, különösen ha az EP-választás kudarc lesz az érintett pártok számára, Bajnai Gordon úgy válaszolt: nem látja okát, hogy bárki is kihátráljon a kormány mögül most, amikor a munka első eredményei kezdenek megmutatkozni.

Választási propaganda

A kormányfő úgy vélekedett, ha az ellenzék összes "megszüntetjük-visszavonjuk" ígéretét beváltaná, az a legszerényebb számítások szerint is azonnal csődbe vinné a költségvetést.

"Ezt ők sem akarhatják, tehát a nyilatkozataikat tekintsük inkább választási propagandának" - közölte Bajnai Gordon, majd hozzátette: amennyiben végrehajtják a programjukat, akkor az elkövetkezendő két évben az unió országai között azon harmadba kerül Magyarország, amely a legkevesebb költségvetési hiányt tudhatja magáénak.

Az euró bevezetésével kapcsolatban a kormányfő kijelentette: nem jósol sem dátumot, sem árfolyamot, ám a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy minél hamarabb sikerüljön a közös fizetőeszköz bevezetése.

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a most zajló belpolitikai vitáról, Bajnai Gordon kijelentette: kampány van, ezt tudomásul kell venni.

"Nem vagyok sértődékeny, és kizárólag az érdemi munkára koncentrálok. Az a fajta nem tényszerű, sokszor demagóg, felelőtlen vitastílus, ami ma uralja a magyar politikai életet, nem most alakult ki, sajnos ez az elmúlt évtizedek terméke. Létezik ez természetesen más országokban is, de nem terheli ilyen mértékben a közbeszédet, nem telepszik rá a családok mindennapi életére" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×