Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
322.29
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Navracsics: Pótköltségvetésre van szükség

Pótköltségvetés elfogadását javasolja a Fidesz, miután megítélése szerint már két hét után látható, hogy összeomlott az idei büdzsé - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője.

Navracsics Tibor megismételte: a jelenlegi helyzetben adó-, járulék-, valamint kamatcsökkentésre van szüksége a magyar gazdaságnak.
Arra a kérdésre, mely szerint a Fidesz milyen érvekkel próbálta a keddi találkozón meggyőzni az IMF vezérigazgatóját erről az álláspontjáról, hiszen Dominique Strauss-Kahn - mint mondta - a jelenlegi helyzetben nem lát lehetőséget Magyarországon az adócsökkentésre, Navracsics Tibor azt mondta: az érvelés lényege az volt, hogy a gazdaságnak pénzre van szüksége.

A Fidesz vitatkozik az IMF vezérigazgatójának az adócsökkentés lehetőségét elutasító véleményével - tette hozzá.

"Õ maga is fenntartásokkal nyilatkozott a magyarországi helyzetről az alapvetően optimista hang mellett" - hívta fel a figyelmet Navracsics Tibor a keddi megbeszélésre utalva.

Szerdán Budai Bernadett kormányszóvivő arról számolt be, hogy két héten belül új gazdasági prognózist készít erre az évre a Pénzügyminisztérium, és minden további lépésről csak ennek ismeretében dönt a kabinet. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban mondta: a gazdasági visszaesés 2-3 százalékos lehet az idén a korábban várt 0,9 százalék helyett, az infláció pedig jóval kisebb lesz. Hangsúlyozta: az egyensúlyi pályáról nem lehet elmozdulni, de a foglalkoztatáshoz, az adóügyekhez és a szociális szférához hozzá kell nyúlni, és csökkenteni kell az állami kiadásokat is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×