Infostart.hu
eur:
353.84
usd:
310.77
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Egész hétvégére lezárják a Váci utat

Egész hétvégén le lesz zárva Budapesten a Váci út, miután egy jogellenes bontás következtében egy épület pénteken bedőlt az útra. Újpesten a Zsilip utcánál pénteken hatalmas volt a dugó, a Váci utat mindkét irányba lezárták.

Várhatóan egész hétvégén bontani fogják az egykori bőrgyár épületét Újpesten, amely a szabálytalanul megkezdett munkálatok miatt rádőlt az útra pénteken. A baleset hajnali öt órakor történt.

Derce Tamás kerületi polgármester az InfoRádióban elmondta: a bontási engedéllyel rendelkező cég a munkát kiadta egy alvállalkozónak, amely azonban nem a technológiai előírásoknak megfelelően kezdte bontani a téglaépületet. Kiszedték ugyanis az egyik főpillért, remélve, hogy a falak majd a telekre dőlnek.

Ez azonban nem így történt, a törmelékek az útra zuhantak - mondta a polgármester, hozzátéve: a cég még azt sem várta meg, hogy megérkezzen a területhasználati engedély a Fővárosi Önkormányzattól.

Azt volt a szerencse, hogy egy építőmunkás kiállt az útra, és elirányította az arra járókat, az autósok pedig engedelmeskedtek a nem hivatalos személynek, így senki nem sérült meg az omláskor - tette hozzá Derce Tamás.

A helyzetet nehezíti, hogy a terelőút csak kétszer egy sávos, így óriási a torlódás.

A rendőrség tájékoztatása szerint az újpesti önkormányzat statikusa vizsgálta az épületet, és úgy döntött, hogy egészen le kell bontani.

A polgármester azt is közölte: az omlás közben megrongálódott egy villanyoszlop, a sittet pedig el kellett takarítani az útról.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×