Infostart.hu
eur:
359.54
usd:
310.08
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Veres: a 2008-as költségvetés megfelel a konvergencia-programnak

A 2008-as költségvetés tervezete megfelel a konvergencia-programnak, és továbbra is feszes, fegyelmezett gazdálkodást követel az államháztartás valamennyi szereplőjétől - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter szerdán Egerben.

Az MSZP Nagy párbeszéd elnevezésű programsorozatának keretében megrendezett fórumon a tárcavezető ismertette: ennek nyomán, a reáljövedelmek 0,6 százalékos emelkedésével, 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel, és az ideinél 3 százalékkal alacsonyabb, 4,5 százalékos inflációval számol a jövő évi büdzsé.

Ugyanakkor a GDP-arányos államháztartási hiányt 4,1 százalékosra várják, vagyis 0,2 százalékponttal lesz kedvezőbb a konvergenciaprogramban megfogalmazott értéknél - tette hozzá a politikus.

Veres János a fórumon felidézte, hogy amikor nyilvánosságra került a 2007. második negyedévi 1,9 százalékos növekedési adat, sokan a világvégéről beszéltek, holott ez megfelel a pénzügyi tárca 2007-es évre tervezett 2,2 százalékos prognózisának.

Magyarázatképpen hozzáfűzte, hogy az ipari termelés több mint 10 százalékos és az export 15 százalékos emelkedése mellett a minisztérium a közszféra jelentős kiadáscsökkenésével számolt. Vagyis a növekedési adat az jelzi, hogy sikeres volt a GDP-hez mintegy 20 százalékkal hozzájáruló közszféra kiadásmérséklése - fűzte hozzá.

Mindez pedig azt jelenti, hogy a konvergencia-programnak megfelelően haladunk előre - szögezte le a politikus.

A pénzügyminiszter a kilátásokat elemezve elmondta, hogy a következő időszakban nincs szükség hasonló típusú kiadáscsökkentésre, miközben fennmarad az ipari termelés és az export növekedésének dinamikája.

Ebben a helyzetben, jövőre szolid 1,1 százalékos fogyasztásbővülés mellett, a 2008-as 2,8 százalékos GDP-növekedést követően, 2009-ben már eléri a 4 százalékot a hazai össztermék bővülése.

Ezzel párhuzamosan a 2008-as 4,5 százalékról, 2009-re 3 százalékosra szelídülhet az infláció - mondta Veres János.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború
interjú

Magyar Péter szerint az EU gyorsan visszaáll majd az orosz gázra, ha véget ér a háború

Az ukrajnai háború befejezése után az egész Európai Unió (EU) várhatóan visszatér az olcsóbb orosz gázhoz – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Rzeczpospolita lengyel napilapnak. „Talán már két hét múlva” módosítanák az alaptörvényt. Hozzátette: az első lépésről van szó, majd „messzire kell küldeni” az államfőt, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnökét.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
A 360-as szintnél tántorog a forint

A 360-as szintnél tántorog a forint

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült. A nap folyamán több hír is komoly fordulatot hozott a magyar fizetőeszköz árfolyamában: a várakozásoknál gyengébb európai gazdasági kilátások és az iráni béketárgyalások akadozása gyengülést hozott a forint árfolyamában, de estére a magyar fizetőeszköz teljesen ledolgozta napi veszteségét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×