Infostart.hu
eur:
359.4
usd:
310.27
bux:
130632.44
2026. május 21. csütörtök Konstantin

A KDNP szerint a szocialisták diszkriminálják pártjukat

A kerszténydemokrata Rubovszky György szerint a szocialisták törvénysértően diszkriminálják pártját azzal, hogy nem delegálhatnak jegybanki felügyelő bizottsági tagot. A KDNP frakcióvezető-helyettese az InfoRádiónak azt mondta: az MSZP folyamatos halasztásai miatt nem tud megújulni a még az előző kormányzati ciklusban megválasztott MNB felügyelő bizottság.

A jogszabály szerint a Magyar Nemzeti Bank felügyeletét négy évre, az országgyűlési ciklussal megegyező időtartamra választják a képviselők úgy, hogy a testületbe minden parlamenti párt delegálhat tagot.

A 2006-ban megalakult Országgyűlés azonban még nem tett eleget ennek a kötelezettségének, köszönhetően a szocialisták időhúzásának. A párt ugyanis minden héten még egy hét haladékot kér a jelöltállításra - közölte Rubovszky György.

Jelenleg tehát egy olyan testület végzi a feladatot, amelybe a KDNP senkit sem delegált. A politikus szerint a szocialisták viselkedése kifejezetten a kereszténydemokraták ellen irányul.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Hatalmasat drágulhat a budapesti taxizás

Jövő pénteken dönthet a Fővárosi Közgyűlés, a városvezetés elfogadta és beterjeszti a taxisok 27 százalékos tarifaemelési javaslatát; nem fenyegeti csőd a fővárost, de az új kormánnyal mihamarabb szeretnének megállapodni a szolidaritási hozzájárulás és a fejlesztési források ügyében is – mindezt Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója mondta egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket

Hack Péter jogtudós alkotmányellenesnek tartja azt a tiszás alaptörvény-módosítási tervet, amely megakadályozná, hogy Orbán Viktor valaha is miniszterelnök lehessen még egyszer.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Tisza-kormány: miközben Magyar Péter Bécsben tárgyal, itthon kiesett egy nagy csontváz a szekrényből

Magyar Péter ma Bécsben folytatja diplomáciai körútját, miután tegnap Lengyelországban Donald Tusk miniszterelnökkel és több magas rangú tisztviselővel tárgyalt. A bécsi sajtótájékoztatón Magyar Péter jelezte: a különadók felülvizsgálatát tervezik, de ezek kivezetésének még nincs itt az ideje, előbb új költségvetésre és tisztánlátásra van szükség. Hétfőn közös munkacsoport indul az azbesztszennyezés ügyében, a két kormány pedig akár már szeptemberben közös kormányülést tarthat Gödöllőn. Itthon sem állt meg a politikai nagyüzem: az átadás-átvételi dokumentumok alapján 285,6 milliárd forintos csontváz került elő három nagy állami projektnél, miközben Bóna Szabolcs agrárminiszter az ukrán agrárimport tilalmának gyors visszaállítását ígérte. A kormányzati lépések legfontosabb csütörtöki fejleményeit percről percre követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×