Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
317.35
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"Megkopasztja" a főváros a Főkefét

A fővárosi költségvetés szerint nagyobbrészt a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. 1,3 milliárd forintos osztalékából fizetik azokat a kiadásokat, amelyeket az utolsó pillanatban lobbiztak be a büdzsébe. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint a pénzt a cég fejlesztési célokra félretett eredménytartalékából veszik el.

Egy majdnem 2,5 milliárd forintba kerülő módosító indítvánnyal fogadta el csütörtökön a fővárosi közgyűlés az idei költségvetést. Ebbe a csomagba kerületek az MSZP és az SZDSZ képviselői által kilobbizott programok, a BRFK támogatásától kezdve az ingyen tankönyvön keresztül a színháztámogatásig és a buszsávprogramig.

A kiadások fedezetéül osztalék és hozambevételeket jelöl meg a rendelet, amelyeknek legnagyobb tétele a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt 1,3 milliárd forintos hozama. A cég a korábbi gyakorlat szerint sosem fizetett osztalékot vagy hozamot a fővárosi önkormányzatnak, hanem fejlesztésekbe forgatta vissza a nyereséget.

Ikvai-Szabó Imre gazdasági főpolgármester-helyettes az InfoRádiónak elmondta: az 1,3 milliárd forint valójában hozamszerű eredmény, pontosabban fejlesztésekre elkülönített eredménytartalék, amely felduzzadt az elmúlt években. Ilyen fejlesztés például a hulladéklerakók bővítése, vagy a szelektív hulladékgyűjtés.

Van mozgástér

A politikus elmondta: az elmúlt hetekben Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel közösen áttekintették a közműcégek működését, és kiderült, hogy az FKF Rt. gazdálkodásában van mozgástér.

Arra a felvetésre, hogy az eredménytartalék abból a pénzből jött össze, amelyet a fővárosiak a szemétdíjban fejlesztési díjhányadként fizettek be a fejlesztésekre, nem pedig más feladatokra, Ikvai-Szabó Imre közölte: a módosító indítvány finanszírozandó feladatai között egy egymilliárdos tétel érinti az FKF Rt. feladatait, például a köztisztaságot, vagy a buszsáv-programot.

Hozzátette: az elvonás nem veszélyezteti a tervezett fejlesztéseket, és a szemétdíjat a jövőben sem emelik a szükségesnél nagyobb mértékben.

Nincs több hitel

Az InfoRádiónak egy, a területen járatos szakember úgy magyarázta a lépést, hogy mivel a fővárosi önkormányzat hitelfelvételi lehetőségei kimerültek, ezért saját feladataira a közműcégtől vesz el pénzt, amelyet a közműcég egyebek között hitelből pótolhat.

Mivel azonban az FKF Rt. teljes eredménytartalékának, mintegy 3,8 milliárd forintnak csak az egyharmadát vonták el, így véleménye szerint nem kell hitelt felvenni, elég, ha egy évvel elcsúsztatják a beruházásokat, azalatt a szemétdíj fejlesztési hányadából visszajön az elvett összeg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×