Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
316.87
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Újabb fordulat a Heves megyei közgyűlés sagájában

Továbbra is a Heves Megyei Közgyűlés tagja Ambrus Zoltán. A Megyei Területi Választási Bizottság döntésével elutasította a Fidesznek az átszavazó képviselő mandátumának megvonására vonatkozó kérelmét, így érvényes volt a testület február 23-ai határozata, amellyel a szocialista Sós Tamást választották a megyegyűlés elnökévé.

A Fidesz arra hivatkozva fordult a választási bizottsághoz, hogy Ambrus Zoltán, az általa aláírt frakciószabályzat értelmében a frakcióból történt kilépésével lemondott mandátumáról, vagyis érvénytelenül szavazott a szocialista politikusra.

A Heves megyei Fidesz-frakció korábban bejelentette, hogy polgári pert indít Ambrus Zoltán ellen.

Az ügy előzménye, hogy a tavalyi önkormányzati választáson a szocialista párt és a jobboldal is 20-20 mandátumot szerzett a Heves megyei közgyűlésben.

A Fidesz igényt tartott a testület elnöki posztjára, mert szövetségeseivel együtt 940-nel több voksot szerzett, mint a szocialisták.

Az MSZP viszont azzal érvelt, hogy az övé a közgyűlés legnagyobb pártja. A patthelyzet miatt korábban többször felmerült, hogy feloszlatják a testületet és új választást írnak ki.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×