Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
315.5
bux:
153697.86
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Március közepétől jön az új adó

Százharmincezer autó- vagy motortulajdonosnak kell március 15. után egyéni eljárással megállapíttatnia az adóhatósággal járműve teljesítményét a súlyadót váltó gépjárműadó nagyságának megállapításához. Az erre kijelölt Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala ezeknek a járműveknek a teljesítményét azért nem tudta meghatározni, mivel az 1998 előtt forgalomba állított autók és motorok egy részének forgalmi adatai között nem szerepel a teljesítmény.

A hivatal körülbelül 130 ezer járműnek nem ismeri a teljesítményadatait - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának stratégiai igazgatója.

Korábban, a jogszabály előkészítésének idején ez a szám meghaladta az egymilliót, a szervezet azonban, a közlekedési hatósággal közösen feldolgozva az adatokat, javított a helyzeten - mondta el az InfoRádiónak Erdélyi László.

A 130 ezer jármű tulajdonosait az adóhivatal értesíti majd, az autósoknak és motorosoknak pedig meg kell jelenniük a hivatalban, esetleg a hivatal keresi fel őket azért, hogy megadják a gépjárműadó megállapításához szükséges adatokat - tette hozzá Erdélyi László.

A súlyadót január 1-jétől felváltó gépjárműadót a jármű kora és teljesítménye alapján állapítják meg a hatóságok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×