Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.88
bux:
144493.16
2026. október 16. péntek Gál
Levélszavazatát leadni készülő nő érkezik a szabadkai magyar főkonzulátusra 2016. szeptember 19-én. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok ettől a naptól adhatják le levélszavazataikat a külképviseleteken.
Nyitókép: MTI/Molnár Edvárd

Hétfőtől ellenőrzik a beérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatait

A Nemzeti Választási Iroda honlapján csütörtökön olvasható adatok szerint eddig csaknem 38 ezer levélszavazatot adtak le, ebből több mint 21 ezret külképviseleteken, és majdnem 17 ezret levélben juttattak vissza az NVI-hez.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az országgyűlési választáson, amennyiben március 9-éig felvetették magukat a névjegyzékbe, ezt 456 ezren tették meg.

Az NVI-hez az első levélszavazatok március 16-án érkeztek meg. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a tervek szerint a szavazás előtt legalább egyszer hazaszállítják az urnában lévő szavazatokat, hogy az NVI elvégezhesse a szavazók ellenőrzését.

Az NVI-hez beérkezett, illetve a külképviseletekről beszállított levélszavazatok feldolgozása március 28-án, hétfőn kezdődik. Ekkor felbontják a külső, szállító borítékot, és az azonosító nyilatkozat tartalmát a levélben szavazók névjegyzéke alapján ellenőrzik, szükség esetén a személyazonosságot igazoló hatóságiigazolvány-nyilvántartásban, illetve a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartásban is ellenőrzik.

  • Érvénytelen a szavazási irat, ha a válaszboríték nincs lezárva, hiányzik az azonosító nyilatkozat vagy a belső boríték, a szavazási irat több belső borítékot tartalmaz, vagy nincs lezárva a belső boríték.
  • Érvénytelen a szavazási irat, ha a nyilatkozat hiányosan tartalmazza a választópolgár adatait, nincs aláírva, vagy a választópolgár már leadott szavazási iratot.

Nem lesz a szavazási irat érvénytelen, ha a szavazási irat nem az NVI által megküldött külső borítékban van, a válaszboríték kis mértékben sérült (de sem abba betenni, sem abból kivenni iratot nem lehet).

Ha a választópolgár személyazonossága kétséget kizáróan megállapítható, amiatt nem lesz érvénytelen a válaszboríték, ha azért nem egyeznek az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatai a nyilvántartásban lévőkkel, mert közben megváltozott a neve, ékezethiba található az azonosító nyilatkozatban, írásmódbeli eltérés vagy a földrajzi név idegen nyelvű megjelölése okozza az eltérést.

Amennyiben az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó borítékot – felbontás nélkül – félreteszik. Ezt ugyanis csak a szavazás lezárulta után lehet felnyitni.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Van recept az Európában dobogós energiaköltségek kivédésére, de támogató környezet nélkül nincs fejlődés

Van recept az Európában dobogós energiaköltségek kivédésére, de támogató környezet nélkül nincs fejlődés

A magyar vállalatok tőkeellátottsága jelentősen elmarad a regionális versenytársakétól, miközben a tőkepiaci jelenlét, a transzparencia és a professzionális menedzsment elengedhetetlen a fenntartható növekedéshez – mutatott rá a Portfolio Nyugat-magyarországi Economic Forum 2026 konferenciáján panelfelvezető előadásában Nagy Péter Gábor, a Budapesti Értéktőzsde igazgatója. A panelbeszélgetésen az ország legfejlettebb régiójában működő vállalatok vezetői az elmúlt évek kihívásairól, az azokra adott válaszokról és a lehetséges növekedési stratégiákról beszéltek. Kiderült többek között, miért adta el a Cserpes Sajtműhelyt annak alapító névadója, hogyan lehet az európai piacokon versenyben maradni, miközben az energiaköltségek a legdrágábbak között vannak a kontinensen, és hogy mit várnak az új kormányzattól a nyugat-magyarországi vállalatvezetők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×