Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.73
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Igor Matovic szlovák miniszterelnök az Európai Unió kétnapos brüszeli csúcstalálkozójának első napi ülésére érkezik 2020. július 17-én. A tagállamok vezetői a koronavírus-járvány miatt utoljára februárban találkoztak személyesen.
Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/John Thys

Szlovákia: "elég rosszul alszik" a kormányfő

Igor Matovič szlovák kormányfő nem zárja ki, hogy még szigorúbb intézkedések jöhetnek, ha Szlovákiában nem változik a koronavírus-helyzet. A köztelevízió Második hullám című műsorának rendkívüli különkiadásában elmondta, szeretné, ha az esetszámok a jövő héten már csökkenést mutatnának. Hangsúlyozta, célja mindenekelőtt a halálos áldozatok számának minimalizálása.

A szlovák miniszterelnök felszólította a lakosságot, hogy közösen harcoljon a járvány ellen. Úgy véli, a múlt héten bevezetett veszélyhelyzet hatása két héten belül, vagyis a jövő héten jelentkezhet, és azt is elmondta, elég rosszul alszik a rossz hírek miatt.

„Azt szeretném, ha úgy kezdhetnénk a jövő hetet, hogy csökkennek a számok” – mondta.

Egyben figyelmeztetett, hogy senki ne dőljön be a pandémiával kapcsolatban terjedő álhíreknek és összeesküvés-elméleteknek. Mint mondta, az elmúlt negyed évben egyre hangosabbak lettek a koronavírus-tagadók, és már a lakosság harmada tartja kitalációnak a járványt.

„Három hónap alatt olyan drasztikusan megváltoztatták a közvéleményt, hogy amíg az első hullám alatt tíz emberből csupán egy kérdőjelezte meg a vírus létezését, addig

ma már háromból egy ember kételkedik benne”

– fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő nem zárta ki, hogy újabb szigorításokat vezethetnek be, ha romlik a járványhelyzet Szlovákiában. Mindazonáltal bízik benne, hogy nemsokára elkezdenek csökkenni a számok. Hangsúlyozta: minimalizálni kell a betegek és az elhunytak számát.

Megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány a második világháború óta a legnagyobb gazdasági válságot eredményezte. Szerinte azonban az első hullám idején beváltak az intézkedések Szlovákiában, mert az ország sikeresen vette fel a harcot a vírussal. A legnagyobb jelentőséget a „maszkviselés-távolságtartás-fertőtlenítés” alapszabályának tulajdonítja, továbbá mindenkit arra kér, legyen tekintettel a legnagyobb veszélynek kitett emberekre.

Igor Matovič az emberi életet és egészséget helyezi a politikai preferenciák elé. Leszögezte, hogy a kormány nyáron sem tétlenkedett, feltöltötte a stratégiai készleteket, kidolgozta a járványkezelési tervet és felállította a kormány járványügyi bizottságát. Ugyanakkor beismerte,

hiba volt, hogy a nyári hónapokban nem beszéltek eleget arról, mekkora veszélyt jelent a járvány és a második hullám.

Hozzátette, kész tárgyalni a kultúra és a sport megsegítéséről, az illetékes miniszterek bevonásával. Azt is elismerte, hogy segítségre van szükségük az utazási irodáknak és például a fuvarozóknak is, és vannak, akik úgy érezhetik, hogy eddig nem kaptak kellő anyagi kárpótlást vagy támogatást.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Három hete nem volt ilyen erős a forint

Három hete nem volt ilyen erős a forint

Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, a jelek szerint a nemzetközi devizapiac is lecsendesedett kicsit. A dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, ami nem jó hír a forint számára, viszont a kormány a jövő héten mutathatja be a jövő évi költségvetés tervezetét, ami akár újabb lökést is adhat a hazai fizetőeszköznek. A forint végül enyhén emelkedni tudott a reggeli szintekről, és így délutánra három hetes csúcsra erősödött az euróval szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×