Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.01
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Segítséget nyújt egymásnak Szlovákia és Magyarország egy esetleges gázválság idején

Szlovákia és Magyarország megállapodott arról, hogy segíti egymást egy esetleges gázválság idején – tájékoztatott Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel folytatott hétfői megbeszélése után. A tárgyalásra szlovák oldalon, a Nagykürtösi járásbeli, felsőzellői kompresszorállomáson került sor.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: új lehetőség nyílik Közép-Európa gázellátásában és a változásokra fel kell készülni. Többek között arra is, hogy Ukrajnán keresztül a térségbe nem érkezik majd gáz. Ha ez így lesz, akkor nyugati és északi irányból meg kell oldani Kelet-Magyarország ellátását.

„Garantálnunk kell az energiabiztonságot, ha segíteni tudunk a szomszédainknak, akkor azt meg kell tenni. Megállapodtunk abban, hogy ha valamelyik fél kéri, rendelkezésre állunk” – mondta Peter Žiga, Szlovákia gazdasági minisztere. Elmondása szerint mindkét fél érdeke az együttműködés elmélyítése a földgáz- és az energiaszolgáltatás területén, erről

két-három hónapon belül egy memorandumot írhat alá a két ország.

2009-ben gázválság állt be Szlovákiában. A szlovák tárcavezető emlékeztetett: akkor fordult elő először, hogy 50 év után nem érkezett Oroszországból Szlovákiába gáz Ukrajnán keresztül. „Tíz évvel ezelőtt nem voltunk erre felkészülve. A magyar kollégák ajánlották fel a segítségüket. Jelenleg megvan a kapacitás arra, hogy Szlovákiát vagy Magyarországot fél évig gond nélkül elláthassuk” – tette hozzá Peter Žiga.

Szijjártó Péter közölte, hogy

a jövő év elejétől a magyar-szlovák rendszerösszekötő nagyobb kapacitással működhet, és szükség esetén több gázt is képes lesz szállítani.

A munkát már megkezdték a két ország illetékes vállalatai, és így a jövő év elejétől a szlovák-magyar gáz-interkonnektor az eddiginél nagyobb kapacitással tud majd működni, s további műszaki fejlesztésekkel elérhető lesz a 7-7 milliárd köbméternyi szállítási mennyiség mindkét irányba.

Az átlagos éves gázfogyasztás Szlovákiában jelenleg ötmilliárd köbméter. Magyarországon nagyjából ennek a duplája.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×