eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
A Liverpool játékosai ünnepelnek, miután 4-0-ra nyertek a Barcelona ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén a liverpooli Anfield stadionban 2019. május 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Neil Hall

Egekben a repülőjegyárak, harag lett az angol futballdrukkerek öröméből

A Liverpool és a Tottenham szenzációs elődöntős szereplése után a Bajnokok Ligája-döntőre igyekvő szurkolók a jegyek masszív drágulásával szembesültek, de rosszul jártak az Arsenal és a Chelsea drukkerei is.

A vereségből jöttek vissza, hogy szenzációs módon bekerüljenek az angol házi döntőbe. A Liverpool és a Tottenham Hotspur szurkolói eufóriával fogadták, amikor csapataik a héten masszív hátrányt ledolgozva bedolgozták magukat a Bajnokok Ligája madridi döntőjébe.

Így most több tízezer drukker indult meg, hogy lefoglalja magának a repülőjegyeket és a szállást a június 1-i fináléra, ám sokkolta őket, hogy milyen gyorsan és milyen magasra ugrottak az árak. Fapados társaságok például félmillió forintos árat dobtak fel egy két és félórás, Liverpool-Madrid repülőútra, úgy, hogy egy átszállás is volt benne.

Steve Rotherham liverpooli polgármester ezek után nyerészkedéssel vádolta meg az easyJetet, amit a cég tagad. A városvezető szerint azonban mi más lehet az, hogy akár több, mint 680%-kal megugrottak a jegyárak.

Mostanra már nem lehet közvetlen Liverpool-Madrid jegyeket venni a BL-döntő előtti napokra. A polgármester mellett drukkerek tömegei fejezték ki haragjukat a közösségi médiában és nemcsak a légitársaságok, de az áraikat brutálisan megemelő szállodák is kaptak tőlük.

Az easyJet közben azzal védekezett, hogy nem pumpálja fel mesterségesen a jegyárakat a nagy sportesemények előtt.

"Mint minden más légicégnél, a tarifák nálunk is kereslet alapján alakulnak.

Az árak először alacsonyak és ahogy közeledik az utazás dátuma, megdrágulnak, ahogy az emberek lefoglalják a helyeket".

"Véleményünk szerint áraink versenyképesek más légitársaságokhoz képest" – mondta egy szóvivő, nem sok érzékenységet tanúsítva a csalódott drukkerek érzelmei iránt, akik akár egy vagy többhavi fizetésüknek megfelelő jegyárak miatt lecsúszhatnak arról, hogy élőben láthassák az álomdöntőt.

A Liverpool-drukkerekkel szemben a londoni Tottenham szurkolói jobb helyzetben voltak, mert a liverpooli jegyek árának töredékéért tudtak madridi utat foglalni. Kérdés, hogy ezek után sok Pool-drukker azt választja-e, hogy leutazik Londonba és esetleg a rivális szurkolók társaságában utazik Madridba?

Utazási szakértők azt javasolják, hogy az emberek inkább más spanyol városokba vegyenek jegyet, onnan utazzanak Madriba és a városon kívül keressenek szállást.

Mindkét társaságnak fejfájást okoznak majd a madridi szállodaárak: ha valaki most szombatra és vasárnapra akar foglalni, akkor elég, ha 300 fontot fizet. De ha a BL-döntő idején akar megszállni a spanyol fővárosban, akkor már több, mint 1400 fontjába kerülhet a sok tekintetben felejthetetlen Bajnokok Ligája-hétvége.

Együttérez a drukkerekkel a két együttes edzője. Jürgen Klopp, a Liverpool trénere szerint ésszerűbb döntésekre lenne szükség a döntő helyszínének kijelölésekor. A Spurs mestere, Mauricio Pochettino maga is megtapasztalta, hogy mennyire drága Madrid. Elmondta, hogy családtagjainak akart foglalni szállodai szobát, de őrült árakkal találkozott.

A 68 ezres madridi stadionba a két együttes összesen 33 226 jegyet kap. Aki nem jut belépőhöz a klubokon keresztül, de ott szeretne lenni, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia: bizonyos honlapokon akár 5500 fontot is elkérnek egyetlen jegyért - miközben hivatalosan a legdrágább 513 fontba kerül.

Még rosszabbul jártak másik két angol csapat, a Chelsea és az Arsenal drukkerei. Ez a két gárda jutott be az Európa Liga döntőjébe, amelyet idén Bakuban rendeznek. Londonból nehézkes és drága eljutni Azerbajdzsánba, van olyan charterjárat, amely majdnem ezer fontba kerül. Sokan nem is vághatnak neki az útnak: 6-6 ezer jegyet adnak a két együttesnek, hiába 68700 férőhelyes a bakui aréna.

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×