Amikor átgondolta az ember a hét elején, mi is várható a két Bajnokok Ligája-visszavágón, leginkább arra a következtetésre jutott, hogy a Barcelona és az Ajax kerül majd a június elsejei, madridi fináléba, a két angol klub pedig lemarad. Barca és Ajax, ez nagy ziccer ahhoz, hogy az ember elkezdjen elmélkedni a két csapat közös szereplőiről, a Johan Cruyff nevéhez köthető futballforradalomról, Vic Buckinghamtől, Rinus Michelsen, Louis van Gaalon át, Frank Rijkaardig azon edzők soráról, akik mindkét klubban dolgoztak. (Rijkaard csak játékosa volt az Ajaxnak, edzője nem.)

Vagy összeállíthat egy álomtizenegyet azokból, akik mindkét klubban megfordultak: Cillessen – Reiziger, R. Koeman, F. De Boer, Bogarde – Neeskens, Litmanen, R. de Boer – Kluivert, Cruyff, Overmars. Luis Suárez nem fér be, de hát Johan Cruyff-fal nem jó versenyezni…

Aztán jött Divock Origi, Georginio Wijnaldum, majd szerdán Lucas Moura, s kiesett a Barcelona és az Ajax is.

Tiszta angol döntő lesz, a Bajnokcsapatok Európa-kupája és a Bajnokok Ligája közös, 1955 ősze óta íródó történetében mindössze másodszor. Tizenegy évvel azt követően, hogy a Manchester United és a Chelsea tizenegyespárbajt vívott a moszkvai éjszakában. (Feledheti-e egyetlen „kék szívű” John Terry elcsúszását?) Minden sorozatot figyelembe véve ez lesz a harmadik „csak angol” döntő – vagy nem. Mert hát az tény, hogy az 1971–1972-es UEFA-kupa-sorozatban éppen a Tottenhamé és a Ferencvárost az elődöntőben elbúcsúztató Wolverhampton Wanderersé volt az első, a Man Unitedé és a Chelsea-é pedig a második, de harmadiknak még bejöhet az Arsenal és a Chelsea részvételével az idei Európa-liga finálé, ha a két angol továbbjut ma este.

Szóval, Madridban tiszta angol döntő lesz, a Liverpoollal és a Tottenham Hotspurrel. S ettől kezdve nem azon érdemes gondolkodni, kik játszottak az Ajaxban és a Barcelonában, hanem hogy kiknek a mellén feszült a kárókatonás és a kakasos mez is. A lista hosszú, de talán nem olyan látványos, mint a másik párnál volt. Mindazonáltal Peter Crouch, Robbie Keane, Jamie Redknapp, Öyvind Leonhardsen, Christian Ziege, Danny Murphy vagy Ronny Rosenthal, Nick Barmby és az anyai ágon magyar Brad Friedel nevét hallva kevesen kérdeznének vissza egy bizonytalan „kicsodával”.

De azért a két legnagyobb menő még a Premier League-korszak előtt viselte mindkét mezt. Graeme Souness csak a pályafutása legelején, a hetvenes évek beköszöntekor mondta második otthonának a White Hart Lane-t, nem is volt bajnoki meccse a Spursben. Ray Clemence ellenben 1967 és 1981 között a Liverpool, aztán 1981 és 1988 a Tottenham kapuját őrizte. Előbbiben hat nemzetközi trófeát nyert, érthetően a nevét hallva elsősorban a Liverpoolra asszociálunk, de 1984-ben a Spursszel is megnyerte az UEFA-kupát.

Apropó, 1984! Az volt az az esztendő, amelyben a Liverpool FC és a Tottenham is európai kupagyőztes lett. A „vörösök” az AS Romát verték a BEK-döntőben, a „sarkantyúsok” az Anderlechtet az UEFA-kupa végjátékában.

Most, Madridban csak az egyik nyerhet majd. De vajon kinek szurkol Ray Clemence?