eur:
393.74
usd:
364.99
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Kulcsot mutatnak fel tüntetők Pozsonyban 2018. március 16-án.
Nyitókép: MTI

Kormánygépen, bedrogozva csempészhettek ki egy férfit Szlovákiából

Újabb kormányválsághoz vezethet az elrabolt vietnami ügye Pozsonyban.

Ismét vihart kavar Szlovákiában annak a vietnami vállalkozónak az ügye, akit tavaly nyáron raboltak el Berlinből és szállítottak haza Vietnamba. A német, majd a szlovák sajtóban megjelent információk szerint

a Robert Kaliňák vezette belügy is részt vett Trinh Xuan Thanh elrablási ügyében.

A férfit hazájában több mint százmillió euró értékű vagyoni visszaélés miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A szlovák belügy valótlannak tartja a sajtó állításait, a vádakat Kaliňák is tagadja. Az ellenzéki pártok a kormány lemondását követelik.

Az emberrablós történet Németországban kezdődött egy évvel ezelőtt. A hullámokat az korbácsolta fel ismét, hogy a német hatóságok egyre több anyagot szivárogtattak ki a nyomozásuk eredményeiről. Köztük arról, hogy

a szlovák illetékesek tevőlegesen hozzájárultak ahhoz, hogy a vietnami titkosszolgálat magával hurcoljon Pozsonyból egy még Berlinben lekapcsolt, majd Szlovákiába csempészett embert.

Amíg Pozsonyban próbálták eltussolni az ügyet, addig Németország továbbra is intenzíven nyomoz az emberrablási ügyben. A férfit Berlinből rabolták el, majd egy Szlovákiában járó vietnami delegáció tagjai hurcolták haza. A német sajtó szerint

Pozsonyban a szlovák kormánygépre összeverve és kábítószer hatása alatt ültették fel.

Robert Kaliňák volt belügyminiszter továbbra is kategorikusan visszautasítja, hogy Szlovákia tudatosan részt vett volna az emberrablásban. „Minden lehetséges eszközzel védekezni fogunk, beleértve akár a hazugságvizsgálót is, amelynek hajlandó vagyok alávetni magam” – mondta a belügyminisztérium korábbi vezetője.

A főügyészség azonban már jelezte, hogy vizsgálatot indít az elrabolt vietnami vállalkozó ügyében.

Jaromír Čižnár főügyész kezdeményezte a három legfőbb közjogi méltóság találkozóját is. Az ellenzék pedig akkor lenne elégedett, ha a kormány lemondana. „Az ország biztonságának és szuverenitásának veszélyeztetése miatt a miniszterelnöknek a kormánnyal együtt be kellene nyújtania a lemondását” – fogalmazott Veronika Remišová, az OĽaNO képviselője.

Bugár Béla a kormánypárti Híd elnöke közölte: „Abban a pillanatban, ha kiderül, hogy ezek a vádak valóságosak, akkor azt mondom, hogy ebben a kormánykoalícióban nincs mit keresnünk.” A botránnyá dagadt üggyel csütörtökön a szlovák parlament védelmi bizottsága is foglalkozik. A tárgyalásra meghívták a belügyminisztert is. Pénteken a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság ül össze.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×