Emmanuel Macron pártja, a semmiből létrehozott Köztársaság lendületben és az elmúlt években politikailag teljesen jelentéktelenné vált jobbközép Modem alkotta koalíció 359 mandátumot szerzett meg az 577-ből, ami egészen pontosan 62,22 százalékos többséget jelent. Ezzel, a több mint kényelmes többséggel Franciaország fiatal elnöke az alkotmánymódosítást leszámítva,

bármit átvihet a törvényhozáson.

A parlamenti választások egyik nagy eredménye, hogy az talán sosem látott mértékű megújulást hozott a honatyák körében, 75 százalékuk ugyanis első mandátumát fogja megkezdeni.

A másik, előre látott, de mégis politikai földrengésszerű esemény, hogy

a szocialista párt a futottak még kategóriába került.

Hagyományos szövetségeseivel, a Baloldali Radikálisokkal és az Egyéb Bal-nak nevezett tömörüléssel együtt összesen 45 mandátumhoz jutottak, de ha ezt a számot kibontjuk, akkor az látszik, hogy a „vegytiszta” szocialista honatyák száma 29-re zsugorodott.

A választások másik abszolút vesztesének a korábban a szocialistákkal kormányzó, de Francois Hollande liberális fordulata miatt a koalíciót felrúgó zöldek tekinthetők, akiknek egyetlen parlamenti mandátumot sem sikerült megszerezniük.

A jobboldali Republikánusok aránylag emelt fővel tekinthetnek az eredményekre, hiszen 131 képviselőjük ülhet majd a parlamentben, ám a mára ideológiailag színtelen-szagtalanná vált párt elemzők szerint jelenlegi formájában nem sokáig maradhat egyben.

Ennek az oka az, hogy a pártvezetés egy része semmiben sem különbözik Emmanuel Macron embereitől, a másik része, az „igazi” jobboldaliak viszont karakteresebb politikát akarnak. Nemzeti identitásról, kultúráról, szuverenitásról meg hasonlókról beszélnének, ezek azonban egyelőre a Republikánusok berkeiben is inkább szitokszavaknak, tabutémáknak számítanak.

Emmanuel Macron pártjának nagyarányú győzelmét amúgy a szélsőségek megerősödése kíséri.

A Jean-Luc Melenchon szélsőbaloldali politikus által ugyancsak a semmiből létrehozott „Lázadó Franciaország” nevű formáció 18 mandátumot szerzett, így frakciót is alakíthatnak. A szélsőjobboldalinak nevezett, valójában nemzeti baloldali politikát hirdető Nemzeti Front pedig a korábbi kettő helyett immár nyolc képviselővel rendelkezik.

Francia politikai elemzők egy része úgy véli, a rendkívül alacsony, a második fordulón mindössze 43 százalékos választási részvétel miatt előfordulhat, hogy a polgárok nem tekintik majd eléggé reprezentatívnak a parlamentet és a következő öt évben a politizálás színtere részben az utcára fog áttevődni. Emmanuel Macron ugyanis liberalizálni akarja az országot, amit az amúgy többségében szociálisan továbbra is erősen érzékeny társadalom nem biztos, hogy kész elfogadni.

Mások viszont úgy vélik, legitimitás ide vagy oda, a franciáknak annyira

elegük van az előző politikai vezetés tesze-toszaságából,

hogy végre cselekvő kormányt akarnak látni, ezért egyelőre nem nagyon foglalkoznak a „részletkérdésekkel”.