A berlini kormány a teljes foglalkoztatottságra törekszik, és valóban, hónapról hónapra csökken a munkanélküliek száma. Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy valaki éppen ott tud elhelyezkedni, ahol lakik. Így nem meglepő, hogy egyre többen ingáznak munkahelyük és otthonuk között.

Az ingázók száma tavaly csúcsszintet ért el,

ugyanis a munkavállalók 60 százaléka nap mint nap vidékről jár be valamelyik közeli városba dolgozni. A pálmát München viszi, ugyanis tavaly már 355 ezer munkavállaló a bajor fővároson kívül lakott, ami az ezredforduló óta 21 százalékos emelkedést jelent. A második helyen Frankfurt áll, Berlin viszont a legnagyobb növekedést mutatta ezen a téren, ugyanis kétezer óta több mint 50 százalékkal szökött fel az ingázók száma.

A lakás és a munkahely közötti átlagos távolság is nőtt az ezredforduló óta,

így egyre többen utaznak legalább egy órát vonaton, héven, autóbuszon vagy gépkocsin,

mielőtt elérik pénzkereseti lehetőségük színhelyét.

Amíg a nagyvárosok körüli kisebb települések komoly gazdasági hasznot húznak az ingázóktól befolyó adókból, a betegbiztosítók egyre inkább aggasztónak tekintik a jelenséget , ugyanis ez egyre több lélektani és más egészségügyi problémával jár. A legtöbb esetben a lakhely megváltoztatása sem jelent tényleges megoldást, mert a fiatalok zöme aligha köt életre szóló munkaszerződést. Felmérések is arra utalnak, hogy az otthont stabilabbnak tekintik, mint a munkahelyet, ami – általános megítélés szerint – sokszor változhat.

Az ingázás töretlen növekedése a közlekedési szakembereket is komoly probléma elé állítja, mert

reggelente és kora este egyre tömöttebbek a közjárművek,

napközben viszont kevés utassal közlekednek. Csúcsidőben bedugulnak a főbb útvonalak, míg délelőtt, vagy kora délután általában zökkenőmentes az autóforgalom.

Sokan kerékpáron igyekeznek megközelíteni munkahelyüket, de a téli hónapokban ezzel a lehetőséggel csak igen kevesen élnek.