Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Civil szervezetek lobbiznak a menekültek mellett Szlovákiában

Civil szervezetek egy csoportja felszólította Robert Fico szlovák kormányfőt, értékelje át menekültügyi politikáját. A tizenhat szervezet nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz, hogy változtasson mereven elutasító álláspontján és legyen szolidáris a migránsokkal.

A kezdeményezést elindító civil szervezetek - a többi között az Emberi Jogi Liga, a Marginál Polgári Társulás, a Milan ©imeèka Alapítvány és a Szlovák Katolikus Karitász - felhívják a kormányfő figyelmét arra, hogy nem megfelelő a kormány hozzáállása az Olaszországon és Görögországon keresztül érkező menekültek befogadását illetően. Felszólítják a Fico-kabinetet, hogy önkéntesen vegyen részt az Európai Unió menekültelhelyezési programjában az unión kívüli országokból érkezett személyek befogadásának kezelése céljából.

Zuzana Stevulová, az Emberi Jogok Ligája jogásza elmondta: a szlovák politikusok többsége populista megnyilvánulásaival indokolatlan félelmet, olykor már idegengyűlöletet gerjeszt.

"Nem érdemes dramatizálni az állítólagos biztonsági kockázatokat, hiszen Szlovákiában is működik az a hatékony ellenőrző rendszer, amely képes leleplezni azokat, akik nem politikai menekültek" - tette hozzá Zuzana Stevulová.

A kezdeményezők szerint nem arról van szó, hogy bárminemű ellenőrzést kihagyva szeretnék jóváhagyatni a menekültek befogadását, tekintettel a terrorizmus veszélyére. A civil szervezetek csoportja lehetővé szeretné tenni a menekültek biztonságos és legális érkeztét, ezáltal minimalizálni a szabályozatlan bevándorlást.

Jana Dubovcová szlovák emberi jogi ombudsman üdvözölte a civil szervezetek kezdeményezését, amely szerinte remélhetően kiegyensúlyozza az eddigi egyoldalú és elfogult véleményeket.

A szlovák parlament elnöke, Peter Pellegrini a kormánytagokkal folytatott megbeszélése után úgy döntött, hogy az e heti parlamenti ülés programjába is besorolja az Európai Uniót sújtó migrációs hullám témáját. Robert Fico miniszterelnök ennek kapcsán kijelentette, hogy a parlamentben elfogadott nézőpontot fogja képviselni a jövő héten esedékes uniós miniszterelnökök találkozóján is.

A szlovák politikusok nagy része elutasító magatartást tanúsít az unió által szorgalmazott kvótarendszer iránt. Eszerint Szlovákiának 785 menekültet kellene befogadnia.    

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×