eur:
393.67
usd:
364.6
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Nagy a tülekedés a Mars körül

Az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek hamarosan gyors egymásutánban indít ember nélküli űrhajókat a vörös bolygóhoz.

Az amerikai kutatók a hatkerekű Mars-járót, a Perseverance-t akarják a Marsra juttatni, egyebek mellett azzal a feladattal, hogy olyan kőzetmintákat gyűjtsön, amelyeket aztán a Földön lehet majd megvizsgálni egy évtizeden belül.

A NASA vezetője, Jim Bridenstine elmondta: a küldetés elnevezése, a "Kitartás" most még fontosabb, mint valaha, hiszen az előkészítés éppen a koronavírus-járvány idején zajlik, a kilövéshez meghívott vendégek száma is minimális lesz.

A Marsra induló űrhajók több mint 483 millió kilométert tesznek meg, mire jövő februárban elérik a vörös bolygót.

A Perseverance-projekten dolgozó tudós, Ken Farley kiemelte: kiemelt feladata a küldetésnek, hogy igazolják, volt élet a bolygón.

A három űrexpedíció szinte egyszerre időzített indulása nem véletlen: az alatt az egy hónap alatt kell útnak indítani a kutatóhajókat, amikor a Mars és a Föld optimális távolságban van egymástól, ezáltal a megtett utat és a szükséges üzemanyagot is minimalizálni lehet. Ilyen ablak 26 havonta egyszer nyílik meg.

Mindeddig csak az Egyesült Államoknak sikerült leszállnia a Marson.

Az első amerikai űrjármű 1976-ban érte el a bolygót. Jelenleg két NASA-egység, az In Sight és a Curiosity dolgozik a Marson. Hat további űrszonda: három amerikai, két európai és egy indiai a bolygó körül kering. Az Egyesült Arab Emírségek és Kína most szeretne az "elitklubhoz" csatlakozni.

Az Emírségek űrhajója, az Amal (Remény) szerdán indul Japánból: ez lesz az arab világ első bolygóközi missziója. Az űrhajó, amely a coloradói Boulder Egyetem közreműködésével készült, éppen abban az évben érkezik meg a Marshoz, amikor az Emírségek alapítása 50. évfordulóját ünnepeli. A Dubajból irányított űrállomás a Mars körül keringve 22 ezer és 44 ezer kilométeres magasságban a bolygó légkörét tanulmányozza, és megfigyeli az éghajlatváltozásokat.

Kína július 23-án indítja a Tianven (Kérdések a mennynek) elnevezésű űrhajóját, amely egy rovert, vagyis "Mars-autót" és egy orbitális pályán keringő szondát küld a Marsra.

A NASA űrhajója július 30-án indul Cape Canaveralből. A Perseverance a Jezero-kráterben landol, egy ősi folyó deltatorkolatánál, ami egy kicsit kockázatos, mivel a talaj sziklás, dombos. Ugyanakkor a tudósok szerint megéri a rizikót, a hatvan mérlegelt helyszín közül ezért szemelték ki végül ezt. Úgy gondolják ugyanis, hogy 3,5 milliárd évvel ezelőtt víz és élet is lehetett ott, és valószínűleg ennek nyomait is meg lehet majd találni a kráter fenekén.

Kína kisebb szondája számára viszont laposabb talajú helyszínt és könnyebb leszállást választottak.

A Perseverance és Kína szondája is radarral kutatja majd a felszín alatti esetleges víztározó medencéket. A Perseverance munkáját egy kis 1,8 kilogrammos helikopter is segíti a kutatásban, ez lesz az első robotrepülő, amelyet egy másik planétán vetnek be.

A Perseverance kamerái színesben veszik majd az ejtőernyős landolást, mikrofonjai pedig a környező hangokat is továbbítják a Földre. A rover a ritka marsi légkörben oxigént is megpróbál előállítani a szén-dioxidból. A Mars légkörének ugyanis 95 százaléka széndioxid. A légkörből kivont oxigént egyszer majd a Marsra érkező űrhajósok használhatják, és a rakétahajtóanyaghoz is felhasználható.

A NASA 2024-ig űrhajósokat akar küldeni a Holdra, a 2030-as években pedig a Marsra. A Perseverance az űrhajósruházat darabjait is elviszi a Marsra, hogy kiderüljön, beválik-e a helyi körülmények között.

A Perseverance missziója mintegy 3 milliárd dollárba (936 milliárd forintba), az emírségek szondája 200 millió dollárba (62 milliárd forintba) kerül. Utóbbihoz azonban nem számolták hozzá a megérkezés utáni működési költségeket. Kína nem tájékoztatott a missziója költségeiről.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Spanyol szupervonat-gyártót vennének magyarok - Miért izgalmas ennyire a Talgo?

Pár hónapja már voltak pletykák, március elején pedig hivatalossá vált, hogy spanyol vonatgyártót venne egy magyar befektetői csoport, több mint 200 milliárd forintért. A hírek szerint a spanyol kormány igyekszik keresztbe tenni a Talgo nevű cég felvásárlásának, és nemrégiben felbukkanhatott egy újabb potenciális vevő is, így korántsem biztos a siker. Összeszedtük, hogy hol tart most a sztori, hogy mit gyárt pontosan a Talgo, és hogy miért kell ennyire a spanyol cég a magyar befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×