"Viharrengésnek hívjuk őket" - idézi a ScienceDaily tudományos-ismeretterjesztő portál Wenyuan Fant, az egyetem munkatársát.

"Viharszezonban a hurrikánok vagy az Észak-Atlanti-Óceán nyugati részét érintő extratrópikus ciklonok erős óceáni hullámok formájában adnak le energiát az óceánba, és a hullámok kölcsönhatásba lépnek a szilárd földdel, intenzív szeizmikus forrást létrehozva" - magyarázta a szakember.

Fan és kollégái csaknem egy évtizednyi szeizmikus és óceanográfiai adatot elemeztek 2006 szeptemberétől 2019 februárjáig. A kutatók kapcsolatot találtak a nagy erejű viharok és az intenzív szeizmikus aktivitás között a kontinentális selfek - a kontinensek körüli, kis vízmélységű, kis lejtésű tenger alatti területek - szélének és a padok - kiemelkedő tengerfenéki alakzatok, amelyek fölött a vízréteg sekély - közelében.

A kutatók több mint 10 ezer viharrengésre találtak bizonyítékot a vizsgált időszakban, az Egyesült Államok területén Új-Anglia, Florida és a Mexikói-öböl, Kanadában pedig Nova Scotia, Új-Fundland és Brit Kolumbia partjainál.

"A hurrikánok okozta szeizmikus források órákig vagy akár napokig is aktívak lehetnek"

- jegyezte meg Fan, aki kollégáival egy új módszert dolgozott ki a szeizmikus események észlelésére és helymeghatározására, valamint annak megállapítására, hogy viharrengésről van-e szó.

A szakemberek szerint nem mindegyik hurrikán okoz viharrengéseket. Vannak gócpontok, de vannak olyan területek is, mint például a New Jerseytől Georgiáig terjedő szakasz, ahol a kutatók nem találtak viharrengésekre utaló bizonyítékokat. Még a 2012-ben pusztító Sandy hurrikán sem okozott ilyen szeizmikus eseményeket.

A kutatók szerint mindez azt sugallja, hogy a viharrengések kialakulásában nagy szerepet játszanak az óceanográfiai sajátosságok és a tengerfenék topográfiai jellemzői.