Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.97
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Mire jó, ha az ember nem mos fogat?

A szájhigiéné abszolút hiányának köszönhetően tudják egyre pontosabban megmondani a régészek, mit ettek régen élt eleink.

A 9200 éve, a mai Peru területén élt emberek fogkövének vizsgálatából kiderült, hogy földet műveltek, többek között tököt és babot termesztettek - derült ki egy amerikai kutatásból, amelynek eredményéről a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban számoltak be.

Az akkori emberek rendszeresen ettek földimogyorót és egy pacay nevű helyi gyümölcsöt - állapította meg Dolores Piperno, a Smithsonian Trópusi Kutatóintézet és a Természettörténeti Múzeum kutatója, valamint Tom Dillehay, a Vanderbilt Egyetem archeológia professzora.

A két kutató 39 fogat vizsgált meg, amelyeket a perui Nanchoc-völgyben találtak, egy 9200-5500 éves település egyik, kör alakú épületmaradványánál. Egyes fogak szennyezettebb voltak, mint mások, de szinte mindegyiken megtalálták gabonakeményítő maradványait.

Kiderült az is, hogy az akkor élt emberek étrendje állandó volt, és rendszeresen ettek főtt ételt - számolt be Piperno. A két kutató abban bízik, hogy a maradványok további vizsgálatával esetleg kideríthető, mi volt a különbség a Neander-völgyi és a korai modern emberek étrendje között.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.

Félidős választások – Küszöbön Donald Trump rémálma

Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×