Infostart.hu
eur:
388.24
usd:
336.19
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

A folyosó, ahol végeztek a rettegett uralkodóval

Olasz régészek megtalálták azt a földalatti folyosót, ahol Caligula császárt meggyilkolták testőrei időszámításunk szerint 41-ben.

Gaius Julius Caesar Augustus Germanicus (12-41) - aki Caligulaként (Csizmácskaként) vált ismertté - volt a Római Birodalom harmadik császára Augustus és Tiberius után. Becenevét annak köszönhette, hogy gyerekkorában komplett legionárius-felszereléssel ajándékozták meg, amelynek tartozéka volt a caliga, azaz a csizma, természetesen gyerekméretben.

Caligula meggyilkolását a szenátus tagjai tervelték ki, akik vissza akarták állítani a köztársaságot. A pretoriánusok azonban Caligula nagybátyját, Claudiust kiáltották ki császárrá, így megmaradt a monarchia.

Maria Antonietta Tomei római régész elmondta: a folyosóra a Palatinus-dombon lévő császári palota alatt bukkantak, és teljes mértékben megfelel a Suetonius római történetíró által a Császárok élete /Tizenkét életrajz című művében adott leírásnak. Suetonius szerint a pretoriánusok Cassius Chaerea testőrparancsnokkal az élen gyilkolták meg Caligulát.

Tomei professzor biztos abban, hogy a feltárt hely az a bizonyos folyosó, ahol a császár meghalt. Annak ellenére, hogy a folyosón Claudius uralkodása idején dolgozó építők pecsétjei láthatók, a hely már Caligula idején létezett, később Claudius csupán átépíttette.

Suetonius, valamint Josephus Flavius szerint Caligula gyilkosai végeztek a császár feleségével, Caesoniával, valamint kislányukkal, Julia Drusillával is - a gyereknek szétzúzták a fejét a folyosó falán. Caligula holttestét elégették, hamvait pedig Augustus császár Tevere (Tiberis) partján lévő mauzóleumában helyezték el.

Apjával, a népszerű és becsületes Germanicus tábornokkal ellentétben Caligula közmegvetés tárgyává vált kegyetlensége, kicsapongásai, beszámíthatatlansága és szexuális perverzitása okán.

A kutatók némelyike szerint Caligula gyilkolta vagy gyilkoltatta meg Tiberiust. Az ifjú császárra kezdetben kivetült apja népszerűsége, ám 37-ben, egy majdnem végzetessé vált betegség után viselkedése egyre kiszámíthatatlanabbá vált. Caligula megszabadult az összes vélt és valós vetélytársától, akiket száműzött, vagy meggyilkoltatott, vagyonukat pedig elkobozta.

Caligula élő istennek nyilvánította magát. Suetonius szerint a császár vérfertőző viszonyt folytatott nővéreivel - Agrippinával, Drusillával és Julia Livillával, lovának, Incestusnak pedig konzuli címet adományozott. Némely kutató azonban vitatja ezeket a történeteket, mondván, hogy Caligula ellenségeitől származnak.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán könyörtelen bosszút esküdött, óriásbombákat dobott le Donald Trump – Híreink percről percre az iráni háborúról szerdán

Irán kedden este megerősítette, illetve bosszút esküdött Ali Laridzsáni, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárának és Golamreza Szolejmáninak, az iráni Forradalmi Gárdához tartozó Baszidzs erők parancsnokának a halála miatt. Teherán bosszúból Izrael középső részét vette légi támadás alá, Ramat Gan városában ketten meghaltak. Az éjszaka folyamán az izraeli hadsereg közölte: folytatták a Hezbollah elleni csapásaikat Dél-Libanonban, miközben Bahrein, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek mind iráni rakéták és drónok elfogásáról számolt be. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága szerint 2,5 tonnás óriásbombákat vetettek be iráni rakétalétesítmények ellen a Hormuzi-szoros térségében, ugyanakkor Donald Trump többször elégedetlenségét fejezte ki a NATO-szövetségesek döntése miatt, akik nem küldtek hadihajókat a hajózási útvonal védelme érdekében. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×