Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
325.53
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Most már biztos, hogy volt folyékony víz a Marson

A Phoenix amerikai űrszonda olyan ásványi anyagokat talált a Marson, amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy valaha folyékony halmazállapotú víz volt a vörös bolygó felszínén - jelentették be az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai kutatóközpontjában.

Az űrszonda a Mars felszínén kalcium-karbonátot, közkeletű nevén mészkövet, illetve csillámot talált, amelyek a földi körülmények között ásványi anyagok és folyékony halmazállapotú víz érintkezésével keletkeznek.

A Mars felszínét borító por kémiai összetétele is hasonlít a tengeri vízben található ásványi anyagok összetételéhez, s ez is azt bizonyítja, hogy a vörös bolygó felszínén valaha folyékony víz volt, amely lehetővé tehette akár a kezdetleges létformák - mikroorganizmusok - kialakulását is.

A Phoenix május végén érkezett a Marsra, és azóta számos érdekes tudományos ismerettel gazdagította az emberiséget a vörös bolygóról. Július végén az űrszerkezetnek sikerült tapasztalati úton megerősítenie a víz jelenlétét, de csak fagyott víz jelenlétére derült fény.

A Phoenix küldetését eredetileg három hónapra tervezték, majd a berendezés jó állapotának köszönhetően még egy hónappal, szeptember 30-ig hosszabbították meg a Mars-kutató programot. Most azonban olyan döntés született, hogy a Phoenixet addig működtetik, amíg el nem használja energiakészletét a jégdermesztő és sötét marsi télben.

A Phoenix legfrissebb felvételein már adatokat szolgáltatott a marsi tél beköszöntéről. A vörös bolygón ez idő tájt négy kilométeres magasságban esik a hó, de elpárolog, mielőtt a felszínre érne.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×