Szegeden idén januártól sújthatják pénzbírsággal azokat, akik gyalogosok számára kijelölt területen közlekednek elektromos rollerükkel, vagy zöldterületen, illetve másokat veszélyeztetve parkolják le járművüket – tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet az elektromos rollerek mellett más elektromos vagy gépi meghajtású szabadidős és sporteszközökre is vonatkozik. Tilos ilyen eszközzel közlekedni a gyalogutakon, gyalogos övezetekben, valamint a gyalog- és kerékpárút gyalogosoknak fenntartott részén. Közigazgatási bírsággal sújthatják azokat is, akik a biztonságos közlekedést akadályozó módon – például a vakok- és gyengén látók közlekedését segítő sávokban – hagyják járművüket.
A tájékoztatás szerint az év első hét hónapjában csak figyelmeztették a szabálytalankodókat, augusztus 10. és október 30. között azonban már 107 alkalommal szabtak ki helyszíni bírságot a közterület-felügyelők.
Weiczner Roland, a Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézet megbízott vezetője egy mentési gyakorlaton azt nyilatkozta, a balesetek egyik leggyakoribb okozói a rolleresek, csak a városban hetente húsz ilyen sérült kerül kórházba.
Kaposvár közgyűlésének döntése értelmében május óta tilos az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használata a város sétálóövezetében. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
A rendelet értelmében az elektromos rollerrel, segway-jel, hoverboarddal, elektromos gördeszkával csak arról leszállva, azt gyalogosan tolva vagy kézben tartva lehet haladni a gyalogosforgalom szempontjából kiemelten fontos területeken, erre táblák is felhívják a figyelmet. Kivételt az elektromos kerékpárok jelentenek, azok használatát továbbra is engedik. A polgármester a döntés meghozatalakor a rendeletmódosítást a gyalogosok biztonságos közlekedését veszélyeztető közösségellenes magatartások szankcionálásával, a balesetek megelőzésének szükségességével indokolta a helyi szabályozás szükségességét.
Lovász István, Pécs címzetes főjegyzője az MTI érdeklődésére közölte: bár korábban a hivatalban elindult egy kifejezetten rollereseket érintő helyi jogszabály előkészítése, jelenleg nincs olyan hatályos helyi rendelet a baranyai megyeszékhelyen, amely e közlekedési eszköz használatát szabályozná. A város korábban egy e-roller megosztó szolgáltatást üzemeltető cég működésének feltételeit biztosította önkormányzati döntéssel, ez a szolgáltatás 2023 óta működik a városban. Miután hamarosan várható a rollerezést érintő felsőbb jogszabály elfogadása, az önkormányzat annak tükrében határoz majd helyi szabályozás kidolgozásának szükségességéről Pécsen – fűzte hozzá a jegyző.
A mecsekaljai településen rendszeresek a e-rollereseket érintő, illetve általuk okozott balesetek: az utóbbi egy esztendőben előfordult, hogy kerékpárossal, autóval és gyalogossal ütköztek az elektromos járműveken utazók, de volt rá példa, hogy buszt kényszerített vészfékezésre rolleres, emiatt pedig utasok sérültek meg a járművön.
Békéscsabán egy izlandi cég helyi partnercége nyújt közösségi e-rollerszolgáltatást. Külön helyi rendelet ugyan itt sem szabályozza az elektromos rollerek használatát, de az önkormányzattal kötött szerződés értelmében a cégtől bérelt rollerek a békési megyeszékhely több területén, a sétálóutcán, a főtéren, a piac környékén csak korlátozott sebességgel, legfeljebb 15 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek. Emellett vannak olyan területek is a városban – például a Széchenyi-liget, a temetők, a CsabaPark, az Előre Stadion vagy a vasútállomás egy része –, ahova elektromos rollerrel nem lehet behajtani.
A rollerbalesetekkel kapcsolatos helyzet Vas megyében is tovább romlott az elmúlt egy évben. A megyei rendőrfőkapitányság tájékoztatása szerint Szombathelyen 2025-ben augusztus végéig 18 közlekedési balesetben voltak érintettek e-rollerek, ebből 12 esetben a rolleres volt a baleset okozója; ketten súlyosan, 15-en könnyebben megsérültek - közölte egy évvel ezelőtt egy közlekedésbiztonsági rendezvényen Kelemen Krisztián, az önkormányzat bűnmegelőzési, közbiztonsági és közrendvédelmi bizottságának elnöke.
Szombathelyen éppen ezért szervezett a rendőrség az önkormányzattal, valamint az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft.-vel közösen E-roller napot, amelyen 150 diák vett részt aktívan. A rendezvényen a közlekedési szabályok betartására, a biztonságra, a balesetek megelőzésének fontosságára, valamint a védőfelszerelések használatára hívták fel a figyelmet.
Szombathelyen a Fő tér továbbra is a gyalogosoké, ott csak tolhatnák a rollereket. Jelenleg a KRESZ-ben még nem létezik elektromos rollerrel behajtani tilos tábla, de Szombathely polgármestere, Nemény András már tavaly javasolta, hogy legyen ilyen. Emlékezete szerint a minisztérium pozitívan fogadta és megfontolásra érdemesnek találta a javaslatot.
Magyar Péter miniszterelnök október 28-án jelentette be, hogy a kormány jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára.
A kormányfő beszélt arról is, hogy a tervek szerint külön járműkategória lesz a KRESZ-ben a motoros roller, amit tilos lesz alkoholos befolyásoltság esetén használni, illetve második személyt szállítani rajta.
A javaslat értelmében az elektromos rollereket ezentúl két járműkategóriába sorolják a teljesítményük alapján. Kis teljesítményű rollernek számítanak azok, amelyek legfeljebb óránként 25 kilométeres sebességre képesek, ezek használatának 14 év lesz az alsó korhatára, és 18 éves korig kötelező lesz a fejvédő használata.
A nagy teljesítményű motoros roller kategóriába tartozik majd minden eszköz, amelynek óránként 25 kilométernél magasabb a maximális sebessége, ezeket 16 éven felül lehet majd használni. Vezetésük legalább segédmotorokhoz és robogókhoz szükséges jogosítvány megszerzéséhez lesz kötve, és a bukósisak használata is kötelező lesz. A nagy teljesítményű motoros rollerek esetében a maximális sebesség óránként 40 kilométer lesz.
A bérelhető elektromos rollerek esetében óránként 20 kilométerben maximalizálják a végsebességet – ismertette a miniszterelnök.
A jogalkotást az utóbbi évek rolleres közlekedési baleseteinek jelentősen növekvő számával és súlyosságával indokolta a kormány. A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezethez november 5-ig várják a véleményeket. A dokumentumok elérhetők a kormany.hu oldalon.




