Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.49
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Új szolgáltatóval, új applikációval és vadiúj kerékpárokkal – köztük elektromos rásegítésű bringákkal – elindult a Mol Bubi új generációja Budapesten – közölte a Budapesti Közlekedési Központ, arra is felhívva a figyelmet, hogy a bringák száma folyamatosan növekszik, ősztől pedig már a Mobi-pontokon is felvehetők és leadhatók lesznek.
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

Több százezerszer bérelték ki az új Mol Bubikat mindössze három hónap alatt

A BKK közlése szerint az újraindulása eltelt három hónapban több mint hatszázezerszer vették már igénybe az ügyfelek a közkerékpárokat.

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a Mol Bubi előző generációjának első 88 napján – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

Azt írták, hogy a rendszer egyik legfontosabb újdonsága, az elektromos rásegítésű kerékpárok: eddig több mint 120 ezer utazáshoz választották ezeket a típusú bicikliket az ügyfelek.

Hozzátették, hogy ez az összes utazás közel 30 százaléka, vagyis csaknem minden harmadik bubizás elektromos rásegítésű kerékpárral történt. Az elmúlt hónapok folyamatosan növekvő használati adatai azt mutatják, hogy a megújult Mol Bubi népszerű a felhasználók körében.

Ugyanakkor a kerékpárokkal és az alkalmazás GPS-rendszerével kapcsolatban számos hibabejelentés érkezett, ezért a BKK folyamatosan kérte és kéri a szolgáltatótól a feltárt hibák javítását.

A legtöbb bejelentésben a bringák zárszerkezetével, váltójával, pedáljával kapcsolatos problémák szerepeltek – tették hozzá. Mint írták, az első három hónap tapasztalatai alapján a BKK folytatja a Mol Bubi finomhangolását és fejlesztését.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×