Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

"Kádár szabályos besúgó szerepet játszott"

A prágai tavasz után Csehszlovákiában nem volt olyan véres megtorlás, mint Magyarországon 1956 után, viszont hosszabb ideig tartott - mondta Kun Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában. A történész a Károli Gáspár Református Egyetemen rendezett, 1968 és a nagyvilág című konferencia után nyilatkozott.

Nagy különbség van 1956 és a prágai tavasz megtorlása között. Csehszlovákiában is voltak halottak, súlyos sebesültek, eltűntek, összesen mintegy százan, de csak az első napokban; nem voltak viszont sortüzek és akasztások, mint Magyarországon - hangsúlyozta a történész.

Kun Miklós hozzátette: Csehszlovákiában jóval kevesebb börtönbüntetés volt Magyarországhoz képest, mert sok vezető tudott nyugati követségekre, kereskedelmi kirendeltségekre menekülni.

Akadt más különbség is: míg Kádár az "aki nincs ellenünk, az velünk van" taktikát alkalmazta, addig Csehszlovákiában ez a felfogás ismeretlen volt; a renitens értelmiségieket időnként börtönbe zárták, többségük pedig csak fizikai munkásként dolgozhatott - fűzte hozzá.

Kun Miklós összegezve elmondta: a prágai tavasz után Csehszlovákiában nem volt olyan véres megtorlás, mint Magyarországon 1956 után, viszont hosszabb ideig tartott.

Kádár uszította Brezsnyevet

Magyarország szerepéről a történész úgy fogalmazott: Kádár János uszította Brezsnyevet 1968. július legelején a bevonulásra.

Kádár János mindig Moszkva utasítására találkozott Alexander Dubcekkel, aki pedig azt hitte, Kádárt más motiváció mozgatja - tette hozzá.

Kun Miklós emlékeztetett arra, hogy Dubcek számára szörnyű csalódás volt, amikor Jelcin orosz elnök átadta neki azokat az iratokat, amiből kiderült, hogy Kádár János ebben a történetben szabályos besúgó szerepet játszott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×