Az olimpiai döntős Lőrincz Viktor taktikája bevált, felőrölte az egyiptomi Mohammed Metwallyt a végére.

„A meccs elején egy kicsit bealudtam. Tatán nagyon sokat birkóztam vele edzőtáborban, és ezeket a dolgokat nem csinálta, úgyhogy meg is lepett itt a versenyen, elég harcias volt, de 2-0-nál is nyugodt tudtam maradni, és tudtam, hogy képes leszek megfordítani a mérkőzést. Hittem magamban, hittem abban a melóban, amit én csinálok már évek óta, hogy felőrlöm az ellenfeleimet. Egyre jobban éreztem, hogy fárad, fárad, és jó időben sütöttem el a billentést” – mondta a győztes mérkőzés után.

Hozzátette, a fejére is figyelnie kellett.

„Jó párszor le is fejelt, ezzel is az volt a célja, hogy az iramomat meg tudja fékezni, de nem jött össze neki. Annak külön örülök, hogy nem repesztette fel a szemöldökömet, mert azzal nyilván időt tudott volna nyerni. Arra külön figyeltem, hogy ne tegyem oda neki a fejemet.”

A fizikális mellett a mentális felkészülés is fontos volt, utóbbiban Balassa Levente segítette a birkózót.

„Volt egy térdműtétem, és a koronavírus is megviselt, de utána hatalmas melóba kezdtünk az edzőimmel, és nagyon megnyomtuk az olimpia előtti egy évet. Tudtam, hogy fizikálisan fel fogok tudni készülni a játékokra. A mentális felkészülésre külön figyelmet szenteltem, hogy ha összekerülök akár Kudlával, ne jöjjenek elő belőlem azok az érzések, amelyek előjöttek Rióban, mert az nem vezetett volna jóra. Tudatosan készültem, hogy igenis, nyugodtnak kell maradnom, a saját munkámra koncentrálnom. Azt éreztem, hogy abszolút stabil voltam, koncentrált tudtam maradni. Nagyon szeretném ezt a döntőre átmenteni.”

Beszélt testvéréről, Tamásról, aki nem sokkal később megnyerte saját olimpiai döntőjét.

„Az elődöntős győzelme a szív diadala volt. Nagy inspirációt jelentett nekem is, hogy kutyakötelességben így küzdeni. Hűnek kell lennem a nevemhez.”

A két fivér több alkalommal szerzett már érmet ugyanazon a világversenyen, ám olyan még nem történt, hogy mindketten a dobogó legfelső fokára állhassanak.

„Szépen lépdeltünk mindketten előre, mindig új célokat tűztünk magunk elé. Fontos volt, hogy mi mindig ott voltunk egymásnak, nem elégedtünk meg, mindig többet akartunk. Neki is akadt hullámvölgye, Rió után abba akarta hagyni a birkózást, úgy kellett szinte magammal rángatni, hogy nekimegyünk a következő négy évnek és meg fogjuk csinálni – itt az eredménye. Amikor pedig kellett, ő ott állt mellettem folyamatosan és segített át a nehéz pillanatokon.”