A varázslatos Copacabanán, csodás napsütésben és relatíve csendes vizesen rendezték a nők 10 kilométeres nyíltvízi viadalát, két magyar résztvevővel. Bár a táv felénél még kifejezetten jól álltak a mieink (3. és 4. helyen), és még az utolsó körbe is ötödikként érkezett Évi (Anna 12. volt), a hajrában leszakadtak, így végül a 13., illetve a 14. hely lett az övék (azok után, hogy a célban történt, tényleg minden határon túlmenő köze

lharc miatt a francia Aurelie Mullert az ezüstérmes helyről zárták ki – győzött, nagy fölénnyel, a holland Sharon van Rouwendaal, az ezüst az olasz Rachele Bruninak jutott, míg így bronzérmes lett a brazil Poliana Okimoto.)

Risztov Éva nyilatkozata:

„Úgy gondolom, a világon tizenharmadiknak lenni – ezt nem sokan mondhatják el magukról Magyarországon. Nagyon nagy dolog, hogy egyáltalán valaki itt van, ezen a versenyen, mert rendkívül nehéz kvalifikálni. Számomra a mai versenynek az volt a tétje, hogy egyszeres vagy kétszeres olimpiai bajnokként távozom innen – végül megmaradtam egyszeresnek. De nincs okom panaszra, bajnokként jöttem ide, úgy is távozom, és nem gondolom, hogy amikor hatvan leszek, úgy fognak rólam beszélni, hogy na, melyiken is nyert, Londonban, Rióban? És a másikon mit csinált? Nem, akkor azt fogják mondani, nézd, az a néni olimpiai bajnok. Én még ráhúztam ezt a négy évet London után, és azt gondolom, nagyon megérte. Itt voltam újra, tisztességesen felkészültem, tisztességesen végigmentem a távon – úgy gondolom, aki leúszik egy versenyben tíz kilométert, az függetlenül mindentől hősnek tekinthető, az első is, a huszonhatodik is. Szakmailag pedig csak annyit jegyeznék meg, szeretnénk megfejteni a titkot, miképpen képesek néhányan olyan sprintet lenyomni kétezer méter hosszan, amire Kapás Bogi a legjobb napján képes négyszáz méteren, medencében.”

Olasz Anna:

„Három hete tudtam meg, hogy jövök, ha huszonhatodik lettem volna, akkor is mosolyognom kellene, még ha nem is annyira felszabadultan, mint így. Azok után, amilyen évem volt, hogy mennyi erőt, időt kellett fordítani arra, hogy feldolgozzam azt, hogy nem sikerült kvalifikálnom, én most csakis mosolyoghatok. Megelőztem több olyan versenyzőt, aki egy éve erre készül, ellentétben velem, akinek most pont az hiányzott, hogy ezt az egy évet úgy csináltam végig, hogy nem lehetek itt. Azaz nem volt, ami átlendítsen edzéseken a holtpontokon, amikor már nagyon fáj, amit az olimpiáért megcsinálsz, de csalódottan talán nem – ez hiányzott az utolsó körön, ahhoz, hogy el tudjak menni az élbollyal, és esetleg pontszerző helyen végezzek. De még egyszer: nem vagyok csalódott, csodálatos élmény volt itt úszni, erőt fogok meríteni belőle a jövő évi, hazai világbajnokságra.”

Forrás: Magyar Úszó Szövetség