Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Hosszú, Kenderesi és Cseh a mezőny élén elődöntősök

Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Kenderesi Tamás pedig 200 méter pillangón a legjobb, Cseh László pedig a második idővel jutott az elődöntőbe a riói olimpia úszóversenyeinek hétfői napján.

Nem mindennapi mezőny gyűlt össze 200 méter pillangón, hiszen a világbajnoki címvédő Cseh mellett a legutóbbi olimpián győztes dél-afrikai Chad Le Clos, valamint a szám 2004-es athéni és 2008-as pekingi bajnoka, egyben világcsúcstartója, az amerikai Michael Phelps is rajtkőre állt.

Az idei világranglistát Cseh vezeti a londoni Európa-bajnokságon úszott 1:52.91 perces idejével, az előfutamban azonban gyakorlatilag csak "lubickolt" egyet, kizárólag az utolsó 50 métert meghúzva 1:55.14 perces idővel nyerte a futamát.

"Jó volt ez így délután, sok energiám benne maradt, de ez most elég volt. Sikerült spórolnom, délután teljesen más lesz. Most sokan csak fürödtek. Azért az utolsó ötvenen megnéztem, mit tudok. Kétszáz pillangón tudat alatt is van bennem egy pici fék, amikor látom, hogy elől vagyok és jól megy, nem adok ki mindent magamból" - mondta a Rióba pályafutása első ötkarikás aranyáért érkező Cseh.

A címvédő Le Clos a második előfutamból 1:55.57-es idővel ment tovább. A harmadik előfutamban a vasárnap óta már 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps mellett úszott Kenderesi Tamás: a 19 éves magyar - akinek minden idők legeredményesebb olimpikonja a példaképe - 1:54.73 perces egyéni csúccsal nyerte a futamot, amivel az első helyen ment tovább.

"Többször beleesek ebbe a hibába, hogy kicsit erősen megyek. Bízom benne, hogy most nem úgy lesz, mint az Európa-bajnokságon. Első úszásra azt hittem, ez olyan 1:56-os idő lesz, de megláttam Michaelt, és úgy éreztem, menni kell. Úgy gondoltam, akkor inkább megverem, persze ez akkor lenne komoly, ha ő is erősen úszott volna. Remélem, ez nem vett ki belőlem túl sokat. Nem érzem most ezt. Ha ilyen érzésekkel életem legjobbját tudtam úszni, akkor ezen még lehet javítani" - értékelt Kenderesi.

A 200 méter vegyesen Hosszú Katinka a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként 2:07.45 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, míg Jakabos Zsuzsanna 2:11.69-cél kilencedik helyen került az elődöntőbe. Hosszú a vegyes zónában azt mondta az újságíróknak, hogy az esti duplázás miatt - mivel a 100 méter hát döntőjében is érdekelt lesz - nem nyilatkozik, ugyanis szüksége van a pihenőre.

"Ez most sokkal jobb volt, mint az első nap során, valahogy így kellett volna négyszázon is. Megpróbálok este még jobbat úszni, remélem, tudok javítani ezen az időn, mert szükséges lesz" - mondta Jakabos.

A délutáni programot a magyarok közül Verrasztó Evelyn nyitotta 200 méter gyorson: a negyedik olimpiáján szereplő úszó idei legjobbjával, 1:59.44 perccel futamában hatodik, összesítésben pedig 28. lett.

"Szerettem volna 1:58-as időt úszni, a kanadaival akartam menni, de már az első hossz után láttam, hogy ez nem fog menni. Nem vagyok elégedett ezzel az idővel, nem értem, hogy olimpián miért nem jön kis soha a lépés. Úgy jöttem ide, hogy "last one fast one" (a legutolsó a leggyorsabb), de nem sikerült" - mondta Verrasztó.

Őt ugyanebben a számban követte a 14 éves Késely Ajna, a magyar küldöttség legfiatalabb tagja. A 400 méteren 21. ifjú tehetség 1:59.20 perccel hetedik lett versenyében, míg összesítésben a 25. helyen zárt.

"Boldogabb vagyok, mint a négyszáz után. Nagyon el voltam keseredve tegnap, de rengeteg motivációt kaptam a családomtól és a pszichológusomtól. Tegnap rosszabbnál rosszabb gondolatok jártak a fejemben, de végül is egy olimpián vagyok, ez is nagy dolog, hogy elértem. Úgy érzem, most mindent beleadtam, mindent megtettem" - mondta Késely, aki hozzátette: vannak még kisebb kijavítandó hibák, amiken ha sikerül túllépnie, akkor egyéni csúcsot jelentő 1:57-es idővel tudja majd segíteni a 4x200 méteres gyorsváltót.

Az esti program magyar idő szerint kedden hajnali 3 órakor kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×