Saját magát is meglepte ezzel az Európa-bajnoki ezüsttel?

Igen, abszolút. Alapvetően nagyjából a top 10-et tűztük ki célul az edzőmmel, azt szerettem volna elérni. Ez a pályafutásom mindössze a harmadik maratonja volt, így nagyon „rutintalanul” álltam oda a rajtvonalhoz, de szerettem volna egy jó eredményt, és azt gondoltam, hogy egy Eb top 10-es szereplés mindenképpen előrelépés lehet.

Ez az időjárás mennyire kedvezett önnek? Hűvös volt...

A rajtnál 14-15 fok volt, a verseny alatt felment nagyjából 20 fokra a hőmérséklet, meg egy picit kisütött a nap is. Ahhoz képest, hogy Magyarországon 35-40 fokban is edzettem az elmúlt hetekben, ez a hőmérséklet nagyon-nagyon kedvező volt, de nyilván az ellenfeleimnek is. Teljesen ideális maratonhoz nagyjából 5-10 fokra lenne szükség, de a magyar nyárhoz képest ez megfelelő volt.

Mi volt a taktika? Láthattuk, hogy a ranglistavezető finn gyilkos tempót diktált az elejétől kezdve.

Azt a taktikát beszéltük meg, hogy legyek ott az első csoporttal, az élbollyal. Amikor elindultunk, akkor tényleg előre állt a finn lány, Alisa Vainio, éreztem is, hogy az biztosan túl gyors tempó. Egy német versenyző ment el vele, de aztán ő is visszaesett, és nem tudta tartani az iramot, én meg ott voltam az üldözőbolyban. Igazából az elejétől kezdve arra fókuszáltam, hogy ott maradjak a lányokkal, és egy nagyjából 10-15 fős boly alakult ki körülbelül 15-20 kilométer után, ott futottam végig. Azokat a ritmusváltásokat próbáltam lereagálni, amelyek ott megtörténtek, és tartalékolni a végére, mert azt reméltem és sejtettem, hogy a végén, az utolsó 4-5-6 vagy még kevesebb kilométeren fog eldőlni, hogy pontosan melyik helyezést fogom megszerezni.

Ez egy nehéz pálya volt amúgy? Alig volt sík rész.

Igen, nagyon, papíron és valójában is. Néztük előre a szintrajzokat. 570 méter emelkedés volt a pályán, ami tényleg nagyon soknak számít. Egy jó, nagy maratonon, például Valenciában vagy Berlinben 40-50 méter a szintkülönbség. Ráadásul kanyargós is volt, sok fordítós volt a pálya, mert 8 kört kellett futni. Úgyhogy ez nem volt ideális pálya. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy egyéni csúcsot fogok futni, nem is foglalkoztunk az idővel, csak azzal, hogy ott legyek a csoportban. És amikor beértem, az egy nagyon nagy meglepetés volt, hogy még az is egyéni csúcs lett.

2 óra 27 perc 21 másodperc... Mikor érezte, hogy érem vagy akár ezüst is lehet?

Nagyjából tisztában voltam vele, hogy a finn lány elment, és úgy gondoltam, hogy ő tényleg végig fogja bírni, úgyhogy tudtam, hogy ő az első. Aztán így az is látszott, hogy itt vagyunk ebben a nagy csoportban többen, akik küzdhetünk az ezüst- és a bronzéremért, de én azért nem mertem nagyon sokáig erre gondolni. Inkább úgy voltam vele, hogy tök jó, hogy itt vagyok ebben az üldözőbolyban, és van esély arra, hogy meglegyen a top 10-es helyezés, ami a cél volt. Igazából a legvégén, amikor ott tartottunk már, hogy 37-38 kilométer, és akkor azt éreztem, hogy én még igazából nem vagyok fáradt, és körülbelül 39 kilométernél elkezdtem a ritmusváltást, ezzel sikerült hamar leszakítanom a többieket, és igazából ott gondoltam arra, hogy most én már meg szeretném nyerni ezt az ezüstérmet.

Négy magyar indult, Szabó Nórával ketten a világranglistáról jutottak ki az Eb-re. Van ilyenkor egyfajta együtt dolgozás, közös munka, vagy mindenki a maga versenyét futja?

Ez csapatverseny is volt, ahol negyedik helyen zártunk a lányokkal, ami szerintem nagyon jó helyezés. Viszont mindenkinek le kell futnia ehhez a saját versenyét a legjobb tudása szerint. Úgyhogy mi igazából nem beszéltünk össze, mert úgy voltunk vele, hogy reagálnunk kell majd a verseny adta szituációkra. Ráadásul nagyon nehéz volt erre a pályára bármilyen pontos tervet kitalálni, mert nem tudhattuk, hogy kinek hogy fognak esni ezek a dombok, kanyarok, így mindenki a saját versenyét futotta. Itt is szeretnék gratulálni az egész lánycsapatnak, de elsősorban Szabó Nórinak, mert kőkeményen futott, és nagyon-nagyon jó ez a negyedik hely, amit elért.

Megfejtette már a titkát, hogy minek köszönhető ez az ezüst? Hiszen nem sok maraton van ön mögött.

Talán annak köszönhető, hogy én gyakorlatilag gyerekkoromtól elkezdtem járni futóedzésekre. Dombóváron Fazekas Gáspár kezei alól nőttem ki, vele edzettem 10 évig, és így visszagondolva azért van mögöttem 19 év futómúlt, folyamatos munkával, és folyamatosan voltak jó eredményeim, korosztályosan négyszer is voltam dobogós világversenyeken, országos csúcsokat futottam, 2023 óta még mindig tartok egy csúcsot. És ott voltam az olimpián már 22 évesen, ott voltam az elmúlt években az Eb-ken, vb-ken különböző versenyszámokban, tehát nem úgymond a semmiből jött ez az eredmény, hanem abból, hogy éveket tettem bele. Ezen kívül másfél éve együtt dolgozom a német Wolfgang Heinig edzővel, aki ráterelt a maratoni futás útjára, és úgy látszik, hogy megtaláltuk az igazi versenyszámomat. Így lehetett, hogy ez megtörtént, de tényleg az, hogy a harmadikra meglett az Eb-ezüstérem, még mindig döbbenetes még ezeknek a tényeknek az ellenére is. 3000 méter akadály volt a fő versenyszámom egészen 2022-ig. Ebben a versenyszámban értem el a legszebb eredményeimet, 2023-tól 2025-ig ott indultam. A budapesti világbajnokságon például 1500 méteren álltam rajthoz, futottam 5000 métert az előző római Európa-bajnokságon, 10 ezer métert Európa Kupán. Tavaly, 2025 októberében futottam le életem első maratonját. 1500-tól maratonig gyakorlatilag mindent futottam.

A cikk Kalapos Mihály interjúja alapján készült, amelyet péntek este 19.30-kor hallhat az InfoRádió Ötkarika című magazinműsorában.